Koronavírus-fertőzés miatt olyan hólyagok és kiütések lettek egy skót lány lábán, hogy alig tud járni
A 13 esztendős Sofia esete ritka, de nem példa nélküli. A jelenségnek már neve is van: Covid lábujjak.
A 13 esztendős Sofia esete ritka, de nem példa nélküli. A jelenségnek már neve is van: Covid lábujjak.
hvg.hu
Az ezzel foglalkozó kormányhivatali levelet csak nemrég kapták kézhez az intézményvezetők. A fiatalok oltására augusztus végén kerül sor.
hvg.hu
Ez a második dózis volt, de az első adagokat is gyorsan beadták az embereknek.
hvg.hu
Akit Sinopharmmal oltottak, az négyfelé oltóanyag közül kaphat egyet harmadszorra.
hvg.hu
Korzikán újra korlátozzák a gyülekezést, Gironde megyében az alkoholfogyasztást is korlátozzák.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Több mint 600 millió gyerek nem ment iskolába a járvány idején.
MTI
Müller Cecília szerint az indiai mutáció okozza majd a magyarországi megbetegedések túlnyomó többségét.
MTI
Az EESZT felületén lehet jelentkezni a harmadik adag vakcináért.
hvg.hu
A külgazdasági és külügyminiszter ajándékba viszi a szállítmányt.
hvg.hu
Brüsszelben bejelentették, hogy eredetileg tervezettnél hamarabb érte el az EU a felnőttek hetven százalékának beoltását és továbbra is elegendő oltóanyag van a kampány folytatásához. Ujhelyi István szocialista EP-képviselő pedig azt kéri, hogy akiket eddig orosz vagy kínai vakcinával oltottak, harmadikként kapjanak nyugati vakcinát és ezzel uniós oltási igazolást.
EUrologus
Ezúttal 26 új fertőzöttet találtak.
hvg.hu
A szalon három évvel ezelőtt nyílt meg, a koronavírus-járvány azonban teljesen hazavágta.
hvg.hu
A lap szerint a harmadik oltásra majd az EESZT-ben lehet jelentkezni, azonban a háziorvosoknak vaktában kellett megrendelniük az oltóanyagokat.
hvg.hu
Négyszer annyian érzik elszigetelve magukat a 18-35 éves korosztályban, mint öt évvel ezelőtt.
MTI
Az indiai mutációval fertőzöttek orrában több, mint ezerszer annyi vírus van, mint azokéban, akik még az eredeti vírust kapták el.
hvg.hu
Az eljárásrend már az operatív törzs előtt van.
MTI
A BioNTech mindemellett Afrikában építene üzemet, ahol az mRNS-alapú vakcinákat gyártanák.
hvg.hu
Több olasz páciens eredendően koronavírus miatt került kórházba, de néhányuknál később hiperglikéma, azaz magas vércukorszint is kialakult.
hvg.hu
Az orosz vakcinát az eddiginél tágabb körben lehet használni.
hvg.hu
Egy új brit kutatás szerint nagyobb védettséget ad, ha nem három-négy, hanem nyolc héttel az első utána kapja meg valaki a Pfizer koronavírus elleni védőoltásának második adagját.
hvg.hu