Koronavírus: meghalt 165 beteg és 5323 új fertőzöttet találtak
Egy nap alatt 525-tel emelkedett a kórházban ápoltak száma.
Egy nap alatt 525-tel emelkedett a kórházban ápoltak száma.
Csehország után az USA is figyelmeztetést adott ki.
Lassan enyhül ugyan a járványhelyzet az országban, ám így is 38 ezer a napi esetszám.
A lap úgy tudja, hogy a szülőknek és a gyerekeknek hamis volt a védettségi igazolványuk.
Eddig egyetlen olyan beteg került lélegeztetőgépre, aki két oltást kapott korábban.
Csütörtökön fog dönteni a Bundestag a védekezésről szóló törvény módosításáról. A jogszabály lehetőséget ad majd az oltatlanok kitiltására a közösségi élet minden színteréről.
Debrecenben és Békéscsabán a legmagasabb a koncentráció.
A beoltatlanok számára tesztelési kötelezettséget írnak elő az új szabályok.
Az adóhatóság arra kéri az ügyfeleit, hogy lehetőleg online intézzék az ügyeiket.
A munkáltatóknak alaposan meg kell vizsgálniuk minden munkakör esetében, hogy egyáltalán muszáj-e bevezetni a kötelező oltást vagy van más megoldás. És csak az oltás előírása után kérdezhetnek rá, ki van egyáltalán már beoltva. Aki úgy látja, jogtalanul írták elő számára az oltást, bírósághoz fordulhat vagy azonnal felmondhat.
Gépi lélegeztetésre 519 covidos beteg szorul.
A nagy bevásárló központoknak és a vendéglátó helyiségeknek este 8 órakor, a nem alapvető fontosságú cikkeket áruló üzleteknek pedig este 6 órakor be kell zárniuk. A sportmeccseket nézők nélkül tartják meg.
Mostanáig kilencen nem kérték az oltást. A fizetésüket is csökkentik.
A következő két hétben 50 százalékkal nőhet a megbetegedések és a halálesetek száma. Azokban az országokban a legsúlyosabb a helyzet, ahol alacsony az átoltottság.
Hétfőtől csak jó indokkal lehet kimenni az utcára azoknak, akik nincsenek teljesen beoltva.
Meggyújtott cigaretta miatt üthetett ki tűz egy bolgár kórházban, két covidos beteg a helyszínen meghalt, egy harmadik később súlyos égési sérülései miatt.
Októberben elérte a járvány előtti szintet a vidéki turizmus: az év tizedik hónapjában 2,8 millió vendégéjszakát regisztráltak a szálláshelyek Magyarországon, 62 százalékkal többet, mint egy éve, és 2019-hez képest is mindössze 15 százalék az elmaradás.