Elérhető lesz Szerbiában a Pfizer koronavírus elleni tablettája
A gyógyszer a cég szerint 90 százalékos hatékonyságú, és nagymértékben csökkenti a halálozás és a kórházba kerülés esélyét.
A gyógyszer a cég szerint 90 százalékos hatékonyságú, és nagymértékben csökkenti a halálozás és a kórházba kerülés esélyét.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályának vezetője szerint magyarországi esetszámok emelkedésének a mértéke nem hasonlítható ahhoz, amit Romániában tapasztalnak.
Az aktív fertőzöttek száma több mint 12 ezerrel emelkedett.
Pedig a negyedik hullámban nagy szükség lenne rájuk - állítja Szijjártó László, a Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron megyei elnöke.
Ausztriában hétfőtől szigorítanak a járvány terjedése miatt.
Először csak figyelmeztetik az alkalmazottakat, ha ezután sem veszik fel a vakcinát, visszavonják az engedélyüket.
Több republikánus vezetésű állam, valamint cégek és vallási csoportok is kifogásolták az amerikai elnök döntését.
Fél év elteltével csökkent az oltóanyagok hatékonysága, az azonban vakcinánként változó, hogy mennyire.
Tilos lesz nyilvános összejövetelt tartani, be kell zárni az éjszakai szórakozóhelyeknek, és szigorítanak az európai digitális Covid-igazolványok alkalmazásán is.
25 fősnél nagyobb rendezvényen sem vehet részt majd az, aki nem kapta meg a koronavírus elleni védőoltást Ausztriában. Még a negatív teszt sem lesz elég.
Csak az ember tudja megfertőzni az állatokat, fordítva ez nem lehetséges.
A delta variáns új változatát nyolc fertőzöttnél mutatták ki, egyikük már be volt oltva.
Korábban 16 hónapig tartott a látogatási tilalom.
Az orvos szerint szigorúbb intézkedésekre van szükség, hogy el lehessen kerülni az ország lezárását.
Az alkalmazottaknak november 30-ig fel kell venniük az oltást.
Korlátozzák a nyilvános összejöveteleket, és kiterjesztik az uniós digitális Covid-igazolványok használatát.
Bécsben jövő héttől már csak oltottak és gyógyultak mehetnek étterembe vagy vehetnek részt 25 fősnél nagyobb rendezvényeken. Lehetővé teszik az 5-12 évesek koronavírus elleni oltását is.
A kormány (szándékosan vagy hanyagságból) nem zárta ki a Munka törvénykönyve szabályainak alkalmazhatóságát a kötelező munkahelyi oltásokat lehetővé tevő rendeletben. Így azok alapján akár a 45 nap türelmi idő után ki lehet rúgni azokat a dolgozókat, akik a kötelezés ellenére sem oltatják be magukat, nem kell megvárni az egy év fizetés nélküli szabadság leteltét – mondja Goda Mark munkajogi szakjogász. Nem egyértelmű azonban, hogy csak rendes felmondással, vagy azonnalival. Interjú.
Hogy jön össze a milliárdos költségekkel járó gyógyszerkutatás és a sör? Kell hozzá egy tudós, egy vállalkozói csoport és egy nem várt koronavírus-járvány.