Néhány városban emelkedik, a legtöbb helyen stagnál a szennyvíz koronavírus-koncentrációja
Alacsony vagy mérsékelt a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja.
Alacsony vagy mérsékelt a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja.
Takáts Tamás betegsége miatt kényszerült lemondani régóta tervezett akusztikus nagykoncertjét a Karthago együttes. Szigeti Ferenc, a zenekar vezetője elárulta, hogy koronavírus döntötte ágynak Takátsot.
Újabb variánsok jöhetnek, több helyen pedig már most felerősödött a járvány.
A pandémia első évében végeztek el egy kísérletet a tudósok, amelyből kiderült, hogyan változik meg egyik pillanatról a másikra a nyelv.
A német egészségügyi miniszter hisz a kutatások sikerében.
A Rolling Stones énekesének vírusfertőzése miatt a hét elején kellett lefújni egy koncertet.
A döntést mindkét irányból éles bírálatok érték.
Kim Dzsong Un közölte, hogy a "családi tartalékokból" gyógyszereket adományozott a betegséggel küzdőknek.
A koronavírus elleni harc ikonikus alakja 81 éves, de be van oltva és otthon lábadozik.
Az Egyesült Államokban azonban hiába lehetséges egy ideje, hogy a szülők beoltassák 5 és 11 év közötti gyerekeiket is, ezen korosztálynak mindössze 29 százaléka kapta meg eddig a vakcinát.
Kilenc városból jeleztek csökkenést.
A koncertet egy más időpontban pótolják. Jaggernek tünetei is vannak.
Pekingben mindössze tíz napja értek véget a két hónapig tartó lezárások.
A volt világbajnok már a Monacói Nagydíjra sem mehetett be.
A kis csomagok, a fuvarozás és a raklapos szállítás is dinamikusan nőtt.
Az új nyugdíjak 64 százaléka haladta meg a 150 ezer forintot.
Egyre kevesebben keresték fel a kórházi oltópontokat, a járványhelyzet is kedvező, és a kormány szerint az átoltottság is magas.
A Fehér könyv a Covid–19-járvány társadalmi-gazdasági hatásairól című anyagot az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Közgazdaságtudományi Intézete készítette. Az alábbiakban a járvány rövid és hosszú távú hatásait feltáró, több szakterületet felölelő tanulmánykötetből szemlézünk.
Bill Gates szerint egy, a koronavírushoz hasonlóan virulens, de annál halálosabb vírus okozta járvány a társadalom végét is jelentheti.