Kósa: minden elemében vége van a gyurcsányizmusnak
Gyurcsány Ferenc pénteki évértékelő beszéde gyenge volt és erőtlen, megállapításai pedig karikatúraszerűek - mondta az InfoRádiónak adott interjújában a Fidesz alelnöke.
Gyurcsány Ferenc pénteki évértékelő beszéde gyenge volt és erőtlen, megállapításai pedig karikatúraszerűek - mondta az InfoRádiónak adott interjújában a Fidesz alelnöke.
InfoRádió
A Fidesz alelnöke szerint Gyurcsány Ferenc újból bebizonyította, hogy személye óriási tehertétel Magyarország számára. Kósa Lajos ezt a szocialista politikus, volt miniszterelnök pénteki évértékelő beszédére reagálva nyilatkozta.
MTI
Beperli Kósa Lajost a Zuschlag-ügy kapcsán tett kijelentése miatt az MSZP elnöke.
hirado.hu
A Fidesz alelnöke szerint a Zuschlag-ügyben született jogerős ítélet után az MSZP-nek döntenie kell: megújul, és nem ad többet politikai szerepet Gyurcsány Ferencnek és Mesterházy Attilának, vagy továbbra is úgy gondolja, hogy a keresztapák mindig megússzák.
MTI
A Fidesz vezető politikusai közül Kósa Lajos két motort és egy motorcsónakot is birtokol, Szijjártó Péter földet vásárolt, Varga Mihály kertet, Kubatov Gábor pedig tekintélyes CD-gyűjteménye mellé egy újabb veterán Opelt vett. Mindez az Országgyűlés honlapjára keddre virradó éjszaka felkerült vagyonnyilatkozataikból derül ki.
MTI
Pál Csaba önkormányzati sajtóreferens kedden az MTI-vel közölte: átmenetileg javult Debrecenben a levegő minősége, de újbóli romlására is számítani lehet.
MTI
Kósa Lajos fővédnöke volt egy olyan debreceni versenynek, amelyen két lánya is indult. Az egyik aranyérmes lett.
hvg.hu
Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja szerint pártja európai parlamenti frakciója a kormánypárti vádakkal ellentétben csupán egy "teljesen rutinszerű tájékoztató anyagot" állított össze a brüsszeli képviselőknek.
MTI
A debreceni közgyűlésen kiderült: mégsem kap öt forint havidíjat, hanem ingyen dolgozik júniusig Debrecenben a Modem igazgatója, Gulyás Gábor, akit február 1-től a Műcsarnok élére neveztek ki.
MTI
Kósa Lajos nem kért bocsánatot és keddi kijelentéseit sem vonta vissza, így az MSZP "megteszi a szükséges lépéseket" - közölték szerdán a szocialista párttól.
FH
FH
Hírszerző
Az MSZP felszólította Kósa Lajost, a Fidesz alelnökét, hogy 24 órán belül vonja vissza azokat a keddi "alaptalan és rágalmazó kijelentéseit", amelyek szerint a médiatörvény kapcsán kialakult "hajcihő" a szocialisták szervezése alapján indult az ország ellen.
MTI
A Fidesz alelnöke szerint a médiatörvény számos ponton lehet rossz, de „semmilyen jel nem utal arra”, hogy sértené a szólás- és véleményszabadságot.
MTI
Hétfőn módosították Gulyás Gábor egyébként június elsején lejáró munkaszerződését.
MTI
Tőkés László Debrecenben kérte honosítását: az Európai Parlament alelnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke és három gyermeke hétfőn a helyi polgármesteri hivatal okmányirodájában adta le a magyar állampolgárság igényléséhez szükséges dokumentumokat.
MTI
Az Új Széchenyi-tervhez előirányzott 1200-2000 milliárd forint akkor tud áttörést hozni, ha megmozdít kétszer annyi pénzt. Hatezer milliárd forint beruházással számolunk a ciklus végéig – jelentette ki Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke a Magyar Televízió Ma reggel című műsorban. Elképzelhetőnek nevezte, hogy a ciklus végére 6 százalékos gazdasági növekedést ér el a magyar gazdaság.
hvg.hu
Többen kritizálták a Fideszt amiatt, hogy legfontosabb törvényjavaslatait nem a kormány, hanem egyéni képviselői indítvány útján terjesztik be, így megkerülik a tárgyalásokat és érdekegyeztetéseket - olvasható a Politika 2.0 blogon.
hvg.hu
Teljes körű átdolgozást igényel a Megyei Jogú Városok Szövetsége szerint az új közoktatási törvény koncepciója - olvasható a szervezet alelnöke által jegyzett anyagban.
MTI
A Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) sem állásfoglalást, sem nyilatkozatot nem tett közzé a közoktatási törvénytervezetről - közölte Kósa Lajos (Fidesz), a szövetség elnöke.
MTI
Az Egyenlítő blog szerzője összegyűjtötte, hogy szerinte kik voltak 2010 legproblémásabb polgármesterei.
hvg.hu
Elfogadta az Országgyűlés a Fidesz által kezdeményezett, a kötelező magán-nyugdíjpénztári tagok védelméről szóló nyilatkozatot.
MTI