Kiadott az NBA egy appot, amellyel szó szerint bárhol lehet kosárlabdázni
Bárhol, akár a munkahelyi irodájában is kipróbálhatja kosártudását az NBA új, iOS-es kiterjesztett valóságon alapuló alkalmazásával.
Bárhol, akár a munkahelyi irodájában is kipróbálhatja kosártudását az NBA új, iOS-es kiterjesztett valóságon alapuló alkalmazásával.
Hatvanhét év után nem lesz Kelet–Nyugat-mérkőzés az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) hagyományos All Star-gáláján.
Egy híján húsz éve játszik az amerikai profiligában Dirk Nowitzki, ezalatt pedig több mint 245 millió dollárt keresett. Most mégis ebédpénzt kapott az egyik Dallas-szurkolótól. Hálából.
Ilyen az, amikor egy sportpályát nem pont olyan célra használnak, amire kellene.
Az amerikai főiskolás kosárlabda-bajnokságban több embert is letartóztattak.
Verekedésbe keveredett a nemrég lezárult Eb nyolcaddöntőjéig jutó magyar kosárválogatott egyik tagja.
Letette a magyar állampolgársági esküt Cyesha Goree, a CMB Cargo-Uni Győr női kosárlabdaklub amerikai légiósa.
A háromszoros magyar bajnok kismotorjával szenvedett halálos közlekedési balesetet 1997. szeptember 12-én.
Felettébb kíváncsiak lennénk, hogy a sofőrök körülbelül milyen választ adnának arra az egyszerű kérdésre, hogy "miért?".
Nem jutott be a legjobb nyolc közé a magyar kosárcsapat, Szerbiától kaptak ki.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott bejutott az Európa-bajnokság nyolcaddöntőjébe, ugyanis keddi, utolsóelőtti csoportmeccsén 80-71-re legyőzte a házigazda román együttest Kolozsváron.
Nem jelent meg az edzőtáborban, ezért vizsgálják magyar állampolgárságának visszavonását is.
A Barcelona kivásárolta a spanyol élvonalban játszó Hanga Ádámot a Baskonia Vitoria Gasteiz kosárlabdacsapatától – írta az AS spanyol sportnapilap.
Az amerikai popsztár szülővárosa emblematikus csapatában vásárolna tulajdonrészt.
Az aktuális NBA-szezon végeztével sem kell nélkülözniük kedvenceiket a profi kosárlabda rajongónak a Saber Interactive gondozásában készült NBA Playgrounds-szal, lazább formában ugyan, de akár a teljes szezon újrajátszható. Sztárkosarasnak álltunk az utóbbi idők egyik legfurcsább sportjátékában.
Lehet, hogy most hall róla először, de örülhet: az oroszoktól kaptunk csak ki a nantes-i vb-n.
Autóbalesetet szenvedett Ausztriában az Egis Körmend két kosárlabdázója.
Letartóztatási parancsot adtak ki a hatóságok Törökországban Enes Kanter kosárlabda sztár ellen, aki jelenleg Amerikában az Oklahoma City Thunder csapatában játszik.
Shaquille O'Neal népes táborhoz csatlakozott friss nyilatkozatával.