Halálos baleset a fővárosban
Egy idős nő és egy idős férfi meghalt, amikor két személygépkocsi összeütközött szombat este a főváros X. kerületében - tájékoztatott a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Egy idős nő és egy idős férfi meghalt, amikor két személygépkocsi összeütközött szombat este a főváros X. kerületében - tájékoztatott a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
MTI
Elkészült a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ömböly község és a romániai Szaniszló (Sanislau) közötti útszakasz, az 5,6 millió eurós (1,7 milliárd forint) beruházás átadási ünnepségét szombaton tartották a magyar-román határon.
MTI
Falus Ferenc baloldali főpolgármester-jelölt szerint Budapestnek olyan új közlekedési koncepcióra van szüksége, amellyel megvalósítható a közlekedésben résztvevők együttműködése. Az Együtt-PM jelöltje önmagát tartja a legesélyesebb baloldali jelöltnek.
MTI
Jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapest több fő útvonalán rendezvények miatt a hétvégén: sem az Andrássy utat, sem a Lánchidat és annak környékét nem használhatják a közlekedők.
MTI
Két autó ütközött a 21-es főúton Szurdokpüspökinél, a balesetben 4-en megsérültek.
MTI
Sajnos csak a mesében létezik. Digitális utómunkával érték el az áthaladók tökéletes szinkronját, de akkor is rendkívül látványos.
hvg.hu
Brüsszeli tízmilliárdokból fogunk kényelmesebben közlekedni. Az egyik fejlesztés megalapozza az elektronikus jegyvásárlás bevezetését a vasúton, villantotta fel a fejlesztési minisztérium.
hvg.hu
2015 első felében dől el, hogy felújítják-e a Nyugati téri felüljárót, vagy elbontják – közölte a BKK. Mint írták, a döntés attól is függ, hogy kapnak-e uniós forrást a Bajcsy-Zsilinszky úton és a Váci úton vezetett villamosvonalra.
hvg.hu
Mintegy negyven devizahiteles tüntető zárta le a Nyugati téri felüljárót. A rendőrök 17 óra után elkezdték a Westend irányából a Bajcsy-Zsilinszky út felé terelni a tüntetőket, autójukat elszállítják, a tüntetést pedig feloszlatták.
hvg.hu
Szívesebben alkalmazzák az V. kerületben a kerékbilincselést azoknak a járműveknek az esetében, amelyekre nem vesznek parkolójegyet, vagy az lejárt és autós nem vett újat. Ezt maga az önkormányzat ismerte el azzal együtt, amelyről a hvg.hu egy olvasója beszámolt egy közterület-felügyelő elmondása alapján: ha már el is készült a mikuláscsomag, inkább bilincselnek, a pótdíjat pedig törlik a rendszerből.
Cs. B.
Vasárnap félmaratont rendeznek Budapesten, ezért lezárásokra és forgalmi változásokra kell számítani.
hvg.hu
Kedvezményes helyi autóbuszbérlet bevezetéséről döntött Veszprém város képviselő-testülete a kisgyermeket nevelők számára csütörtökön.
MTI
Két teherautó ütközött Nyírbátor és Nyírcsászári között, a balesetben egy ember meghalt és ketten megsérültek.
MTI
Fizetési felszólítást küldenek a BKV-nak a szakszervezetek, mert a vállalat évekre visszamenőleg nem fizetett ki különböző bérpótlékokat a dolgozóknak.
MTI
Hatalmas összeggel happolja el a szlovákok elől az Orbán-kormány az indiai gumigyárat, az Apollo Tyrest, pedig pár éve még megfúrta az idetelepülésüket. Ez lesz a negyedik gumiüzem nálunk, és a világban futó autók, tehergépkocsik közül százból kettőn itt gyártott gumi lesz. Ön adna egy munkahelyért 30 millió forintot?
hvg.hu
Az Európai Unió Bizottsága nem látja akadályát annak, hogy a magyar kormányzat csaknem 100 millió euróval támogassa az Apollo Tyres Gyöngyöshalászra tervezett beruházását. Így megvalósulhat az indiai abroncsóriás csaknem ezer új munkahelyet teremtő gyára.
hvg.hu
A 24-es villamossal ütközött egy személyautó a Haller utcában, a belsetben egy gyermek is megsérült.
MTI
A kerékpáros-forgalomra való tekintettel módosult a forgalmi rend az Andrássy út Oktogon és a Kodály körönd közötti szakaszán: péntektől a kerékpárosoknak az úgynevezett lovaglósétány helyett a szervizúton kell közlekedniük - közölte a Budapesti Közlekedési Központ pénteken az MTI-vel.
MTI
A HAller utca és a déli végállomásuk között nem lehet utazni a 2-es és a 24-es villamoson.
MTI
Megnyugtató néha szembesülni azzal, hogy máshol sem normálisak, akik a közlekedést szabályozzák.
hvg.hu