Megállás nélkül dolgoztak a Bükkben az utak felszabadításán, Borsod megye hivatásos tűzoltóit húsz esetben riasztották, tizenkilencszer kidőlt fákhoz. Áram minden megyei településen van, elzárt település pedig már egy sincs.
Kidőlt fák, letört gallyak miatt továbbra sem járható a Felsőtárkány és Répáshuta, a bükkszentlászlói elágazás és Bükkszentkereszt, valamint az ómassai elágazás és Mályinka közötti út. Miskolc-Ómassa közúton még mindig megközelíthetetlen.
A fővárost és az M3-as autópályát kedd délig az M0-son át közelíthették meg a közlekedők, ám mostanra elmúlt a veszély, az autóút teljes szakasza járható.
Az ónos eső nehezíti a közlekedést a főváros hegyvidéki szakaszain (a Budakeszi, Normafa, Nagykovácsi felé vezető utakon), illetve a külső kerületekben, továbbá a 3-as úton. A legtöbb gondot az út menti fákra fagyott csapadék és az emiatt letört ágak, kidőlt fák, továbbá a felsővezetékre fagyott ónos eső okozza.
Az ónos eső miatt csúszósak az utak a Pest megyei Dobogókő környékén, kidőlt fák, letört faágak is nehezítik a közlekedést – közölték a katasztrófavédelemtől.
Megjelent a Magyar Közlönyben az a 75 millió euró feletti közlekedési nagyprojekteket tartalmazó lista, amely a 2014–2020-as uniós fejlesztési ciklusra vonatkozik.
A közút munkagépei a gyorsforgalmi-, a fő- és a mellékutakat csütörtök este óta folyamatosan szórják. Ezzel együtt a közútkezelő arra kéri az autósokat, hogy főleg az ónos esővel érintett területeken fokozott óvatossággal közlekedjenek.
Immár menetrendszerű a vasúti közlekedés a Budapest és Baja között, azt követően, hogy szombaton este megjavították a biztosítóberendezést a vasútvonalon - tájékoztatta a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-t.
Ötven éve adták át Budapest egyik legnevezetesebb hídját, melyet a második világháború után újraépítettek, melyen egykor villamos is közlekedett, s amely ma talán a legforgalmasabb fővárosi átkelő. A Sávoly Pál által tervezett, Erzsébet királynéról elnevezett híd ma az első kerületet köti össze ötödikkel, teljes hossza pedig 378,6 méter. Elődje az akkori időkben műszaki csodának számított, 1894-ben tervezték, építési munkálatai 1903 őszén fejeződtek be, tervezésében Czekelius Aurél, Kherndl Antal, Gállik István, Beke József és Nagy Virgil vettek részt. Az első híd a németet csapatok 1945 telén lezajlott visszavonulásának esett áldozatul. Január 18-án a budai oldalon végzett robbantás után a híd összedőlt, a kár nagysága miatt végül lehetetlennek tűnt a helyreállítás, így újjáépítették. A második, kábelhídnak épített átkelő 1961 és 1964 között épült, a forgalomnak november 21-én adták át. Az elmúlt ötven évben része volt taxisblokádban, hat sávja kerékpáros-felvonulások útvonalául szolgált, de volt itt politikai nagygyűlés, tüntetés, 2002-ben pedig még el is foglalták.
A közlekedés fejlesztése a 2014-2020-as uniós pénzügyi ciklusban a gazdaság élénkítését, a versenyképesség növelését, a foglalkoztatás bővítését szolgálja, az időszak egyik nagy nyertese pedig a vasút - nyilatkozta Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára.
Ismét járható 4-es főút Abonynál, ahol több mint tizenkét órás munkával szombat hajnalra számolták fel egy péntek délutáni baleset forgalmat akadályozó következményeit - közölte a katasztrófavédelem.
Újra járnak a vonatok a Pápa-Győr vasútvonalon a Mávinform tájékoztatása szerint , ahol korábban azért szünetelt a közlekedés, mert hajnalban gyalogost gázolt egy vonat Győr külső részén; a menetrend szerinti forgalom a reggeli órákra állhat helyre.
A BKK szerint autó helyett a 3-as metróval érdemes elmenni péntek este a Groupama Arénához, ahol este magyar és a finn válogatott mérkőzik meg egymással. A meccs után sűrűbben jár majd a metró, az 1-es villamospótló busz és a 103-as busz.
Hogy indult az első motoromnibusz? Milyen rendelettel szabályozták a kalauzok ujjainak nyálazását? Hogy köszönték meg Sztálinnak a trolibuszokat a sofőrök? Pénteken jelenik meg a Közlekedik a Székesfőváros című kötet, a BKV előtti életről. Alapmű.
Várhatóan 4-5 napig lezárják az Izabella utcát a Wesselényi utca torkolatánál, de módosítják a közlekedést a XII. kerületben a Kiss János altábornagy utcában is csatornajavítás miatt.