#KSH

3,6 százalékkal fizetünk többet, mint tavaly

Szeptemberben 0,1 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak és 3,6 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az adatok teljesen megegyeztek az augusztusról közölt számokkal. Az elemzők 3,5-4,0 százalék közötti éves inflációt vártak.


Változatlan volt az infláció szeptemberben

Szeptemberben 0,1 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak és 3,6 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az adatok teljesen megegyeztek az augusztusról közölt számokkal.


Jó hír jött a magyar gazdaságból

Az előző két hónap export- és importértékének mérséklődését követően az augusztusi külkereskedelmi termékforgalom már markáns növekedést mutat - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn. Az exporttöbblet 492,4 millió euró volt, magasabb, mint egy éve.



KSH: alig nőtt a vendégek száma a szálláshelyeken

Az év első nyolc hónapjában a kereskedelmi szálláshelyeken a vendégek száma alig nőtt, a vendégéjszakák száma pedig 2,1 százalékkal mérséklődött az előző évi azonos időszakhoz képest; a szálláshelyek árbevétele folyó áron 2 százalékkal emelkedett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.


KSH: nőtt az ipari termelés

Előzetes adatok alapján az ipari termelés volumene az év első nyolc hónapjában 6,7 százalékkal magasabb volt, mint az előző év azonos időszakában - közölte az előzetes adatok alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.


A Balkánon nem mindenhol tudnak népszámlálást tartani

A Balkánon nem mindenhol tudnak népszámlálást tartani, a számlálóbiztosoknak pedig több országban okozott komoly nehézségeket munkájuk elvégzése - közölte Rózsa Gábor, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) nyugalmazott főosztályvezető-helyettese szerdán Budapesten, a Népszámlálások egykor és ma című konferencián tartott előadásában.


Népszámlálás - rendkívüli viszonyok között

A történelem során több olyan népszámlálás volt, amit rendkívüli viszonyok között tartottak, leginkább azért, mert háború dúlt egy-egy országban - mondta Holka László, a KSH vezető főtanácsosa szerdán Budapesten, a Népszámlálások egykor és ma című konferencián.


Sokat megtudhatunk a népszámlálás következtében

Az összeírás eredményei megmutatják, miként viszonyul a társadalom a nemzetiségekhez, a népszámlálás lebonyolításának módja pedig sokat elmond a mindenkori politikai elit velük kapcsolatos szándékairól is - mondta Tóth Ágnes, a Magyar Tudományos Akadémia Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézetének igazgatója a Népszámlálások egykor és ma című konferencián, szerdán Budapesten.


Petschnig: "kozmetikázta a kormány a jövő évi költségvetést"

A Pénzügykutató Zrt. főmunkatársa szerint a jövő évi költségvetésben a GDP-t nominális számokban az új adatok szerint szerepeltetik, melyeket a KSH csak szeptember 30-án közölt. Erre viszont nem épülhetett a 2012-es büdzsé, mert amikor elkezdték számolni a költségvetést, akkor még más GDP-adatokkal rendelkeztek.



Többlettel zárt a kormányzati szektor a magánnyugdíj-bevételek miatt

A kormányzati szektor 2011 első félévében az előzetes adatok szerint 1940 milliárd forintos többlettel rendelkezett, a magánnyugdíj-pénztári vagyon állam részére történt átadásával együtt a kormányzati szektor bevétele 8464 milliárd, kiadása pedig 6524 milliárd forint volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.






Rengeteg a kérdés a népszámlálás körül

A Központi Statisztikai Hivatalt már a kérdőívek kézbesítésének első napján csaknem 1400-an hívták. A legtöbben azt nem tudták, hogy hol kell kitölteniük a kérdőívet, mert nem ott laknak, ahová be vannak jelentve. Sokan érdeklődtek arról is, hogy egyátalán be kell-e engedni a lakásba a kérdezőbiztost. A kérdőíveket péntekig viszik ki a lakcímekre számlálóbiztosok, először minden lakcímre csak egyet.


Nem lepték meg az elemzőket a munkanélküliségi adatok

Az elemzők szerint nem okozott meglepetést a munkanélküliségi ráta június-augusztusi alakulása. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) azt emelte ki, hogy folytatódott a foglalkoztatottak számának dinamikus emelkedése. A munkanélküliek száma eközben alig változott a tavalyihoz képest.


Továbbra is stagnál a munkanélküliség

Az idén június-augusztusban 32 ezer fővel, 0,8 százalékkal 3 millió 836 ezerre nőtt a foglalkoztatottak létszáma az előző év azonos időszakához képest, a munkanélküliek száma viszont alig változott – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.


A hajléktalanokat sem hagyják ki a népszámlálásból

A hajléktalanokat is összeírják az október 1-jétől és 31-ig tartó népszámlálás során. A Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatása szerint erre Budapesten és a nagyvárosokban különösen odafigyelnek majd, de valamennyi településen feladata a jegyzőnek a hajléktalanok számbavétele.