#KSH

Fogy a magyar, a kormány pedig aggódik

Fenntartható demográfiai fordulatot kell elérni az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerint, a családpolitikában pedig nagyon fontos, hogy hosszú távú, tervezhető, kiszámítható és komplex intézkedéseket hozzanak.


Kicsit kevésbé fogy a magyar

A halálozások száma csökkent, a születéseké emelkedett, ennek következtében a természetes fogyás üteme 3,8 ezrelékről 3,4 ezrelékre mérséklődött a 2014. január és november közötti időszakban, az egy évvel korábbival összevetve – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).


Rekordtermés volt kukoricából tavaly

Tavaly az összes fontosabb őszi betakarítású növény termésmennyisége nagyobb volt az előző évinél, kukoricából pedig rekordtermés volt, a termésátlag 42,3 százalékkal nőtt az előző évihez képest.



KSH: csökkentek a mezőgazdasági termelői árak

Tavaly novemberben a mezőgazdasági termelői árak 6,8 százalékkal mérséklődtek az előző év azonos időszakához viszonyítva, ezen belül a növényi termékek ára 8,3, az élő állatok és állati termékeké 4,5 százalékkal csökkent – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.



KSH: nőtt a szálláshelyek vendégforgalma

Tavaly novemberben a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 4,6, a belföldi vendégeké pedig 1,9 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, a szálláshelyek vendégforgalma összességében 3,3 százalékkal emelkedett – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.


KSH: ismét nőtt az exporttöbblet

Novemberben az export euróban számított értéke 3,2, az importé 2,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a kereskedelmi mérleg 832 millió eurós többlete 76 millióval volt több, mint egy évvel korábban – jelentette az első becslés alapján pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).




Csökkent a kormányzati szektor hiánya

A bruttó hazai termék (GDP) 1,4 százalékára, 108,6 milliárd forintra csökkent a kormányzati szektor hiánya a tavalyi harmadik negyedévben, miután a bevételek 9,4, a kiadások viszont csak 6,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A negyedéves hiány 88,2 milliárd forinttal, GDP-arányosan 1,2 százalékponttal alacsonyabb, mint 2013 harmadik negyedévében volt.





KSH: 2,9 százalékkal nőtt a bruttó átlagkereset

A bruttó átlagkereset a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozások, a költségvetési intézmények és a megfigyelt nonprofit szervezetek körében 234 400 forint volt január-októberben, 2,9 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.


Gyorsult a fogyasztás növekedése októberben

Gyorsult a kiskereskedelmi forgalom növekedése októberben, a bolti értékesítés volumene 5,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a szeptemberi 4,5 százalékos emelkedés után a naptárhatástól megtisztított adatok szerint – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A kiigazítatlan index szintén 5,2 százalékos emelkedést jelzett. A KSH pénteken közölt második becslése megerősítette a hónap elején közölt előzetes adatokat.


Nagyot izmosodott októberben az építőipar

Októberben az építőipar termelése kiigazítatlan adatok szerint és munkanaptényezővel kiigazítva egyaránt 15,8 százalékkal nőtt az egy évvel korábbival szemben a szeptemberi 7,3 százalékos emelkedés után. Az épületek építése 6,5 százalékkal csökkent, míg az egyéb építmények építése 35,2 százalékkal nőtt – jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal.


Jól becsülték meg az ipari termelés adatait

A ipari termelésre vonatkozó első becsléssel azonos adatokat közölt pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), októberben éves összehasonlításban 1,7 százalékkal nőtt az ipari termelés volumene a szeptemberi 7,6 százalék után, a termelés az év első tíz hónapjában 7,8 százalékkal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában.


Váratlanul megbicsaklott a magyar ipar

Jelentősen elmaradt a várakozásoktól az ipari termelés októberi növekedése az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint, akik az év utolsó két hónapjában az ipari termelés további lassulására számítanak.