#KSH



Többen születtek, házasodtak és haltak meg tavalyhoz képest

A KSH jelentésének adatai szerint 2015 első hónapjában 7955 gyermek született, 4,8 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. A halálozások száma 12 570 volt, ami 13 százalékos emelkedést jelentett 2014. januárhoz viszonyítva, ez összefügghet a januárban kezdődött influenzajárvánnyal.


Nőtt a bejegyzett vállalkozások száma

Tavaly év végén 1 millió 703 ezer bejegyzett vállalkozást tartott nyilván a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Magyarországon, ami 15 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A növekedés kizárólag az önálló vállalkozók számának mintegy 27 ezres emelkedéséből adódik, a társas vállalkozások száma 12 ezerrel csökkent.


4,1 százalékkal nőttek az átlagkeresetek

Januárban 4,1 százalékkal nőttek az átlagkeresetek az egy évvel korábbiakhoz képest a legalább öt embert foglalkoztató vállalkozásoknál és költségvetési intézményeknél, valamint a nonprofit szférában – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.


KSH: Újra megindult felfelé az építőipar

A decemberi megtorpanás után januárban ismét nőtt az építőipar teljesítménye. Az épületek építése 6,7 százalékkal, az egyéb építményeké 10,1 százalékkal nőtt, így az építőipari termelés volumene 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal.


Csökkentek a fogyasztói árak februárban

A fogyasztói árak 1,0 százalékkal csökkentek idén februárban a tavalyi év azonos hónapjához képest, míg januárral összehasonlítva 0,5 százalékkal emelkedtek – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.


5,3 százalékkal nőtt az ipari termelés januárban

Az ipari termelés volumene januárban 5,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az előző hónaphoz képest pedig 4,3 százalékkal nőtt a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított adatok szerint - közölte első becslését pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).


3,6 százalékkal nőtt a GDP 2014-ben

Tavaly 3,6 százalékkal, azaz még az előzetesen közölt 3,5 százalékosnál is nagyobb mértékben nőtt a bruttó hazai termék (GDP) az előző évihez képest - jelentette második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.




Meglepte az elemzőket a jó GDP-adat

Meglepően kedvezőnek értékelték a KSH által közzétett IV. negyedéves GDP-adatot az MTI által megkérdezett elemzők, akik arra is felhívták a figyelmet, hogy ilyen nagymértékű utolsó negyedéves GDP-növekedésre legutóbb 2006-ban volt példa.


Itt a friss adat, a mezőgazdaság húzta fel tavaly a GDP-t

A magyar gazdaság 3,5 százalékkal bővült 2014-ben a nyers és a kiigazított adatok szerint egyaránt, míg a tavalyi utolsó negyedévben 3,4 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) az előző év azonos időszakához képest – közölte első becslését a Központi Statisztikai Hivatal pénteken.



KSH: 7,1 százalékkal nőtt az ipari termelés

Az ipari termelés 2014 decemberében 7,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtöki, második becslése szerint, az adat megegyezik a február 6-án közölt első becsléssel.


Csökkentek a fogyasztói árak januárban

A fogyasztói árak 1,4 százalékkal csökkentek idén januárban a tavalyi év első hónapjához képest, míg tavaly decemberrel összehasonlítva 0,2 százalékkal lettek alacsonyabbak -- közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.


KSH: Erőteljes növekedést mutatott az idegenforgalom 2014-ben

A tavalyi év egészében 5,4 százalékkal nőtt a hazai szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma, ezen belül a külföldi vendégek forgalma 2,7, a belföldieké 8,3 százalékkal emelkedett az előző évihez képest – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).




KSH: 5,1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom

Az egy évvel korábbinál 5,1 százalékkal nagyobb volt a kiskereskedelmi forgalom volumene tavaly novemberben mind a nyers, mind naptárhatástól megtisztított adatok szerint – jelentette második becslése alapján csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).