Macskaharapásba halt bele egy nő Japánban
A macska kullancsfertőzött volt.
A kullancs nyálában olyan fehérjék vannak, amik a gyógyszergyártásban játszhatnak majd szerepet.
Azt hihetnénk, hogy az évek óta nem látott zord téli időjárás a kártevőket is megviseli, de sajnos a patkányok és a poloskák simán átvészelik majd az extrém időjárást. Nem úgy a darazsak és a kullancsok.
Akármennyi kullancs is van, egyelőre senki se reménykedjen az irtásban, ennek oka látszólag egyértelmű, jelenleg nincs erre hatásos szer. Marad tehát az egyéni védekezés: kullancsriasztó, hosszú nadrág, sapka, sál, kesztyű.
A kullancsokkal kapcsolatos egyik legelterjedtebb tévhit, hogy csak a hegyekben vagy a sűrű erdőben csíphetik meg az embert. Nem kell vidékre mennünk, a városokban is esély van arra, hogy kullancs fúródik a bőrünkbe. Az sem túl közismert tény, hogy nincs védőoltás a kullancs által terjesztett Lyme-kór ellen, amit nem szabad elbagatellizálni, mert a betegség súlyos tünetek együttesét okozhatja.
Megelőzhető a kullancscsípés okozta Lyme-kór és a vírusos agyvelőgyulladás, ha az emberek a túrák, séták előtt és után is figyelnek a veszélyekre, illetve tünetekre - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) pénteken.
A klímaviszonyok átalakulásának a hatására negyedére csökkent az encephalitis vírusos megbetegedések száma, ugyanakkor átvették a helyét a Lyme-baktériumok. A Lyme ellen azonban nincs védőoltás, ezért fontos az innovatív védelem.
Míg 2005-ben a vizsgált kullancsok csupán 17,3 százaléka volt fertőző, ez az arány 2012-re ijesztő mértéket öltött, már 30-50 százalékos fertőzöttséget állapítottak meg a hazai szakemberek. A kullancsok fokozott számban támadnak idén is – nem volt ugyanis fagyos, hideg tél, amely kiirthatta volna őket. Most a nagy tábor-, strand- és kirándulószezon közepén különösen érdemes odafigyelni a gyerekekre és a kullancscsípésekre. Már az egészen kicsiket is megtámadhatja a kullancs, akár a babakocsiban ülve is. Mit tegyünk, ha kullancsot találtunk a gyerekben?
Kullancs nyomait fedezték fel egy kutyamúmián francia kutatók az egyiptomi ásatásaikon. Ez az első régészeti bizonyíték az állatokba kapaszkodó élősködők, az úgynevezett ektoparaziták korábbi létezésére.
Kidobtak egy miskolci rendelőintézetből egy családot, amikor a gyerekbe került kullancs miatt tőlük kértek segítséget. A biztonsági őr állítólag még mindennek el is hordta az anyát és egy másik nőt. A kórház lépett, kivizsgálják az ügyet.
Az Egyesült Államok észak-keleti régióiban legalább 24 személyt betegített meg egy új betegség, melynek még neve sincsen - közölte a Medical Online egészségügyi szakportál. A fertőzésről egyelőre annyi bizonyosat lehet tudni, hogy a kullancsok közvetítésével terjed.
Pókcsípéstől. Ismerkedjen meg a szemgolyó-kajoló kukaccal és a húgycső-dézsmáló hallal. Olvasson bulvár utazóirodalmat és vigyen magával moszkitóhálót.
Bózsik Béla Pál, a Lyme Borreliosis Alapítvány orvosa szerint lenne megfelelő permetszer a kullancsok ellen, azonban az Európai Unió engedélyeztetési eljárása nagyon drága.
Kezdődik a kirándulószezon, a kullancsok pedig tárt csápokkal várják a kicsiket, a nagyokat és a kutyákat, hogy jól lakjanak belőlük. A magyarok pedig sokszor még akkor sem foglalkoznak a rovar okozta veszélyekkel, amikor nyilvánvaló a fertőzés. Feltűnt egy új faj is, aminek – mintázata alapján – egy magyar orvos adott művésznevet: ez a tigriskullancs.
Szúnyogok és kullancsok megerősített hadával, kártevők támadásával és fagykárok lehetőségével kompenzálja a természet az enyhe telet és hirtelen kikeletet. Könnyen lehet, hogy visszasírjuk még a mínuszokat.
A Margitszigeten élő sünöket vizsgálta egy kutatócsoport, amelynek tagjai szerint rengeteg kullancs van az állatokon – egy részük pedig Lyme-kórral fertőzött. Földvári Gábor, a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Karának parazitológusa viszont az InfoRádiónak azt mondta, az embereknek nem kell félniük a fertőzés miatt, viszont a kutyáknál érdemes riasztószereket használni.
A csapadékos tavaszi időjárás miatt már most nagyon sok a kullancs és a szúnyog, ráadásul a vérszívók egy része betegségeket terjeszt – hangzott el az InfoRádió műsorában.
Nem igazolt a hatékonysága azoknak a műanyag-, textil- vagy szilikonkarkötőknek, amelyeket a kullancsok és szúnyogok elriasztására árusítanak - közölte az ÁNTSZ, amely szerint a természetes hatóanyagúnak mondott karkötők akár allergiás bőrtüneteket is kiválthatnak.
A március végétől június elejéig tartó időszakban a legaktívabbak a kullancsok. Az elmúlt időszak enyhe időjárásának köszönhetően elkezdődött a tavaszi kullancsszezon - mondta Zöldi Viktor, az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) biológusa szerdán.
A megelőzés és a kullancsokkal szembeni körültekintő magatartás fontosságára hívták fel a figyelmet a Magyar Kullancsszövetség keddi tájékoztatóján, amelyen a témában érintett szakemberek a kullancsprevenciós lehetőségeket értékelték.