Kirúgták a túlköltekező MTK-igazgatót
A női kézilabda-szakosztály igazgatója, Rózsa Gábor azonnali felmentését kezdeményezték, mert a szakosztály menedzsmentje ötszörösen túllépte a rendelkezésére álló keretet.
A női kézilabda-szakosztály igazgatója, Rózsa Gábor azonnali felmentését kezdeményezték, mert a szakosztály menedzsmentje ötszörösen túllépte a rendelkezésére álló keretet.
A nőknél és a férfiaknál is a tavalyi bajnokok nyertek.
Lemondott a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról.
Két-három nappal a határidő előtt húzták ki a talajt egy új, reménybeli budapesti kézilabdaklub alól, amelynek a fő szponzora a hírek szerint a Közgép lett volna. Az Origo úgy értesült, hogy a Közgép az utolsó pillanatban visszalépett, és mégsem vállalta a csapat finanszírozását. Az új klubhoz több játékos átigazolt volna Simicska Lajos kedvenc csapatától, az MKB Veszprémtől.
A norvég kapus mostantól sem klubjában, sem hazája válogatottjában nem lép pályára. Szülése után visszavárják, a helyére pedig igyekeznek "a csapat számára a legjobb opciót megtalálni".
Kétszázmillió forint támogatást kap a Mocsai Lajos vezette Nemzeti Kézilabda Akadémia a kormány döntése nyomán - olvasható a Magyar Közlöny csütörtökön megjelent számában.
BL-győztes svéd válogatott beállóssal erősített az MKB-MVM Veszprém.
A Magyar Kézilabda Szövetség elnöke cinikusnak tartja az RTL-programigazgató válaszát arra, hogy miért keverték le a magyar-szlovén meccs végét. Vetési a hatoslottó-sorsolást nem tartja olyan fontosnak, azt sem érti, hogy miért került nyilvánosságra Kolosi levele, de azért azt is mondja, részéről lezártnak tekinti az ügyet.
A Magyar Kézilabda Szövetség magyarázatot vár az RTL Klubtól, amiért a csatorna vasárnap, a szlovénok elleni világbajnoki selejtezőn a rendes játékidő letelte előtt megszakította a közvetítést, így a szurkolók nem értesülhettek a találkozó végeredményéről.
A magyar férfi kézilabda-válogatott három góllal, 25-22-re nyert a vendég szlovén csapat ellen a világbajnoki selejtező első, vasárnapi mérkőzésén, Veszprémben. Az utolsó tizenegy percben csak egyszer volt eredményes Mocsai Lajos együttese. Harsányi Gergely és Dragan Gajic egyformán kilenc gólt szerzett.
A Nemzetközi Kézilabda Szövetség illetékes testülete Ambros Martint, a Győrrel két Bajnokok Ligáját nyert spanyol trénert is jelölte a 2013-as év legjobb edzője címre.
Az MKB-MVM Veszprém férfi kézilabdacsapata kedden hivatalos levélben kérte az európai szövetséget (EHF), hogy vizsgálja ki, mi történt a Barcelona elleni, harmadik helyért rendezett mérkőzésen a Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjében.
Bámulatosan szerepel Angliában a helyi magyarok női kézicsapata.
Nem sikerült a bravúr az MKB-MVM Veszprémnek, így nem jutott be a férfi kézilabda Bajnokok Ligája vasárnapi fináléjába, mert a kölni négyes döntő első elődöntőjében 29-26-ra kikapott a német THW Kiel csapatától. A magyar csapat a Barcelonával játszik a harmadik helyért.
Története első nemzetközi kupadiadalát aratva a Pick Szeged nyerte a férfi kézilabda EHF Kupát, mivel a berlini négyes döntő vasárnapi fináléjában 29-28-ra győzött a Montpellier ellen.
A címvédő simán kettős győzelemmel nyerte el újra a címet.
Garázdaság miatt a bíróság felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, valamint eltiltotta a magyarországi kézilabda sportrendezvényektől azt a két külföldit, akiket a női kézilabda Bajnokok Ligájának múlt vasárnapi döntőjén állított elő a rendőrség Budapesten. Az ítélet jogerős.
Két külföldit és két magyar állampolgárt állítottak elő a rendőrök vasárnap, a Győri Audi ETO KC győzelmével végződött női kézilabda BL-döntőn. A Papp László Sportarénában 300 vendégszurkoló drukkolt a montenegrói Buducsnoszt Podgoricának.
Rövid ünneplést tervez Ambros Martin, a Győri Audi ETO KC vezetőedzője, miután csapata vasárnap megvédte címét a női kézilabda Bajnokok Ligájában.
Megvédte címét a női kézilabda Bajnokok Ligájában a Győri Audi ETO KC, miután a budapesti Papp László Sportarénában rendezett négyes döntő vasárnapi fináléjában 27-21-re legyőzte a montenegrói Buducsnoszt Podgoricát.