Van olyan koronavírusos gyerek, akit lélegeztetni kell a Heim Pál kórházban
A gyerekek összességében könnyebben átvészelik a súlyosabb kórformákat is, mint a felnőttek.
A gyerekek összességében könnyebben átvészelik a súlyosabb kórformákat is, mint a felnőttek.
Egyelőre azt sem tudni, fizet-e a kórház sérelemdíjat az érintett családoknak.
Egy apró adminisztrációs hiba vezetett két család drámájához.
A legtöbben, 17 ezren szürkehályog-műtétre várnak.
Van egy mentőöv, amit már csak a legsúlyosabbnak ítélt covidos betegek számára hajítanak oda az egészségügyi szakemberek. Pedig arról, hogy hogyan és kinek járna még egy esély, kemény viták folynak, a hvg.hu több forrásból is úgy értesült, hogy nem hivatalos rendelkezésként, inkább afféle iránymutatásként több intézmény intenzív osztályán is azt javasolják, hogy 40 év felettieket lehetőség szerint ne kapcsoljanak műtüdőre. Szakértők szerint ezt a dilemmát pedig a számos egészségügyi faktor számbavételével akár egy gépre is át lehetne ruházni.
A két beteg súlyosan túladagolta magát a szerrel, amelyről az terjed, hogy hatásos a koronavírus-fertőzés ellen, pedig nem.
A helyi járványügyi szakember szerint a gyerekek immunrendszere még fejletlen, ezért lehet náluk nagyobb a kockázat.
Újabb hatvan katona kezdi meg kórházi szolgálatát a koronavírus miatt.
A kórházban ápolt covidos betegek száma 6900 fölé emelkedett.
Az akciót a Budapesti Szent Ferenc Kórház szervezte. A fa elültethető.
Az oltások hatásosságában a magyar vizsgálatok szerint hat hónapnál korábban következik be a csökkenés – mondta az emberierőforrás-miniszter.
Az orvosegyetemekkel együtt a kifizetetlen számlák összege már szeptemberben is több volt, mint 40 milliárd forint.
Hétfőtől majdnem 800-an segítenek az egészségügyi intézményekben.
A pandémia második telére az Európai Unió tagállamai sokkal több pénzt mozgattak meg, a kórházak jobban felszereltek, de egy dolgon nem tudtak változtatni: kevés az orvos és az ápoló – különösen az intenzív osztályokon nagy a hiány.
"Borzalmas éjszaka. Öt újraélesztés, húszas, harmincas, negyvenes, oltatlan covidos betegek (…) érthetetlen, védhetetlen, ezerszer cáfolt ostoba »indoklások« az oltás ellen (»Billgécc.« Tényleg. Ma konkrétan.) azoktól, akik még tudnak beszélni. De mi próbálkozunk. Hét társam és én ma reggel eljöttünk, másik tíz kezdte újra helyettünk” – írta nyilvános Facebook-oldalára Varga Zoltán Péter, Dunakeszi jobbikos önkormányzati képviselője, aki egy budapesti kiemelt koronavírus-ellátó központban dolgozik intenzíves ápolóként. Interjú.
Betegekbe fulladó sürgősségi osztályokról, telítődött intenzívekről, kiégett személyzetről számolt be szokatlanul kemény hangú közleményében a Magyar Orvosi Kamara. A koronavírus-járvány negyedik hulláma azonban nemcsak a növekvő terhelés miatt frusztrálja az egészségügyi dolgozókat: sokan nem értik, miért nincsenek szigorítások, mások az oltásellenesség miatt érzik magukat tehetetlennek. Csilek András, a MOK B.-A.-Z. megyei elnöke szerint a járvány most az oltatlanok között tombol, de még vannak kapacitások, és a vakcináknak köszönhetően olyan betegeket is meg tudnak menteni, akiket korábban elveszítettek volna.
A zenekar menedzsere is csak szűkszavúan nyilatkozott az énekes állapotáról.