Változások a budapesti közlekedésben a hétvégén
A szakszervezetek demonstrációja, illetve a városvédő futóverseny miatt szombaton és vasárnap forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapesten és módosul több BKV-járat menetrendje.
A szakszervezetek demonstrációja, illetve a városvédő futóverseny miatt szombaton és vasárnap forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapesten és módosul több BKV-járat menetrendje.
Üllő és Vecsés között csak egy vágányon közlekednek a vonatok, mert valakit elgázoltak.
Egy autó és egy motoros karambolozott, a motoros súlyosan megsérült.
A helyszínen meghalt az a 7 éves kislány, akit a testvérével együtt elgázolt egy személygépkocsi csütörtökön a 44-es úton Lakitelek közelében. A 12 éves fiú a balesetben életveszélyes sérüléseket szenvedett.
A Mercedes gyárat a Cegléd-Szeged vasútvonallal összekötő vágány április 12-től április 21-ig tartó kiépítésének idejére vágányzár lesz a Kecskemét Kiskunfélegyháza közötti pályaszakaszon ezért a két város között vonatpótló autóbuszok fogják szállítani az utasokat - közölte Szórád Róbert, a MÁV-START Zrt. technológiai üzemeltetési igazgatója csütörtökön Kecskeméten.
A Véménd nevű, D jelű alagútjánál kellett lezárni a sztráda Budapest felé vezető oldalát a reggeli órákban.
Vasárnap rendezik Budapesten a T-Home Vivicittá Városvédő Futást, amely miatt számos helyen forgalomkorlátozásokra, terelésekre kell készülni - közölte a Budapest Sportiroda (BSI) csütörtökön.
Nem járnak a buszok Debrecen és Nagymacs között.
Teljes útzár mellett helyszínelnek a 38-as főúton Rakamaz belterületén, ahol szerdán délután két személygépkocsi ütközött egymásnak.
Hosszabb menetidővel közlekednek a vonatok a ceglédi vonalon - közölte a Mávinform.
Egy leszakadt felső vezeték eltörte a Szolnokról Budapestre tartó Nyírség InterCity áramszedőjét.
Késnek a Budapest és Szolnok között közlekedő vasúti szerelvények, miután Kőbánya és Városliget megállók között elgázolt valakit a Szolnokról Budapest felé tartó személyvonat.
Baleset miatt teljes egészében lezárták a 4-es számú főutat - közölte Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese kedd reggel az MTI-vel.
A villamosok a Jászai Mari tér és a dél-budai végállomások között közlekednek. A Nyugati tér és a Moszkva tér között pótlóbuszok járnak.
A lángokat a buszvezető a tűzoltók megérkezése előtt megfékezte.
Az unióban és Magyarországon is célkitűzés, hogy az energiahatékony és környezetbarát hajózás részarányát növeljék a közlekedésben - mondta Schváb Zoltán közlekedési helyettes államtitkár pénteken Siófokon. Beszámolt arról is, hogy július elsejétől várható az AIS (automatikus azonosító rendszer)nagyhajókat érintő bevezetése.
A baleset Balatonfüred és Csopak között történt; a vétkes járművezető gépkocsija teljesen kiégett - tájékoztatta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-t.
Reggel 4 órától délután 16 óráig tisztítanak, egy-egy forgalmi sávot lezárva.
Ellenőrzéssorozat várható, ezért is érdemes ismerni a szabályokat.
Egy szombathelyi férfi személygépkocsijával Körmend felől Veszprém irányába haladt, de Duka térségében eddig tisztázatlan körülmények között letért az útról és a menetirány szerinti bal oldali vízelvezető árokba sodródott.