Lezárások lesznek Novák Katalin beiktatása miatt Budapesten
Az esemény a Kálvin téri református templomban kezdődik és a Kossuth Lajos téren ér véget.
Az esemény a Kálvin téri református templomban kezdődik és a Kossuth Lajos téren ér véget.
Szombattól már a Kálvin térig járnak a metrószerelvények.
A sofőr egyik kollégája vette észre egy másik kocsiból, hogy valami nincs rendben.
Vészfékezett a győri vonat mozdonyvezetője, mert egy vérző férfi sétált a síneken, aki ez után kövekkel kezdte hajigálni a szerelvényt, ahonnan az utasok sem tudtak elmenekülni.
Egyikük szerint szemetelni a legtermészetesebb dolog az utcán, a másik autós szerint pedig a piros csak egy szín.
Újabb három metrómegálló felújítása fejeződött be.
A BKIK szakemberei szerint a budapesti alsó rakpart lezárása tovább ronthatja Budapest átjárhatóságát gépjárművel.
A verseny szerdán Csákvár és Székesfehérvár között kezdődik.
Ebből 39 eset volt ténylegesen „buszsávozás”, de egyéb szabálysértések miatt is büntettek.
Az önmagába horgonyzott függőhíd a Szentendrei-szigetre vezet majd.
Súlyos testi sértés kísérletével gyanúsít a rendőrség egy szigetszentmiklósi férfit, aki elütötte, majd cserben hagyta haragosát.
A légitársaságoknak elegendő kisebb számú személyzettel repülniük, ha kevesebb ülőhely van a gépükön, ezt használja ki az Easyjet.
Nem érdemes rutinból közlekedni.
A kerékpárverseny miatt lényegében most nem lehet közlekedni a városban.
Nem műszak végi telepítés, és egyéb zavaró tényezők miatt működnek így.
Ráckeresztúr belterületén száguldott.
Több ember megsérült, amikor két személyautó ütközött Jakabszállás és Kecskemét között az 54-es főúton szombat délután - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
Nem kevés pénzt kért a becsekkolásért a Ryanair azoktól, akik ezt elmulasztották az interneten megtenni – miközben sem a honlapja, sem a mobilalkalmazása nem működött a légitársaságnak.