Több tucat villanybusz érkezik a budai agglomerációba
Budakeszi és Budaörs irányába fognak közlekedni.
Budakeszi és Budaörs irányába fognak közlekedni.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a gyorsforgalmi utakon található digitális tábláin három nyelven megjelenő feliratainál az elmúlt napokban már ukrán nyelven is közölnek út- és közlekedési információkat, hogy az Ukrajnából érkezők komfortosabban és biztonságosabban használhassák a magyarországi autópályákat. A projekt első körben az M3-as autópályán indult el.
Egy e-mail cím elég a nemzetközi vasúti jegy vásárlásához az Elvirán - jelezte a MÁV.
“Ez az egyik legveszélyesebb utca, most pedig…” - mondta a bemondó, és két autó a háttérben egymásnak ment.
Nem nagyon lesz érdemes kocsival nekivágni a városnak.
A Liget Budapest projekt befejezése után jelölik ki.
A minisztérium közleménye csak rokonlátogatásokra és kirándulni induló családokkal magyarázza a döntést, a benzinkutak helyzetéről szót sem ejtenek.
Az idén is megrendezik a Speedmarathon nevű napot, amikor minden sebességmérő eszközét beveti a rendőrség.
Már a tizedik résznél tartunk a rendőrségi sorozatból, és nem úgy tűnik, hogy fogyna az alapanyag.
Nem egy játékmozdonyról van szó, hanem egy bányászati monstrumról, ami több száz tonna nyersanyagot szállít.
Szombaton egy Fordnak akadt gondja, de a mostani esethez hasonló történt alig egy hónapja ugyanitt.
Mindez azt is jelenti, hogy naponta közel 45 millió forinttal gazdagították a költségvetési bevételeket.
A légitársaság a legelső akar lenni, amelyik visszatér az országba, de ez nem mostanában lesz. A rengeteg menekült miatt jelentősen megnőtt a Lengyelországba utazók száma.
Szerencsére most nem történt baleset, de a jelenet megint tanulságos.
A Fenékpusztától Zalaegerszegig tartó szakasz megépítésére kiírták a közbeszerzést.
A Magyar Közút ukrán nyelven is tájékoztató táblákkal segít a menekülteknek.
„Megszállóknak tilos az áthaladás” – üzenik.
Érdemes figyelni, mert már nekik is fizetni kell.