Megvan Mourinho harmadik igazolása a Manchester Unitednél
Bailly és Ibrahimovic után most a Borussia Dortmundból erősített a portugál menedzser.
Bailly és Ibrahimovic után most a Borussia Dortmundból erősített a portugál menedzser.
MTI
Az olaszoknak újabb nagy akadályt kellett volna leküzdeniük, de Spanyolország után Németországon nem sikerült túljutniuk. Most találkozott először két csoportgyőztes az Eb során – a németek végül drámai büntetőpárbaj után jutottak a négy közé, ahol a Franciaország-Izland találkozó győztesével játszanak majd a döntőbe jutásért.
Bodnár Zsolt
A Bursaspor elnöke elárulta, mely csapatok érdeklődnek a magyar válogatott játékosáért – olasz és német klubok is vannak köztük.
hvg.hu
A belgák ellen szenzációs meccsen fordítottak egygólos hátrányból, és végül 3-1-re nyertek a jóval esélyesebbnek hitt belga válogatott ellen. Az elődöntőben Portugáliával találkoznak.
Bicsérdi Ádám
Király és Lovrencsics szerint elfáradt a csapat.
unknown
Foci, pasik, irodalom. A hvg.hu tárcasorozatát sem hagyja érintetlenül az Eb.
A nap első meccsén Franciaország, ha látszólag nehezen is, de 2-1-re megverte az íreket, majd a németek átrohantak a szlovákokon (3-0). A nap meccse azonban nekünk mindenképpen az esti magyar-belga volt. A magyar szurkolók Toulouse-ban és Magyarország megannyi városában is már órákkal a meccs kezdete előtt is hangoltak a meccsre.
hvg.hu
Magyar tündérmese, nagy bukások, minden eddiginél izgalmasabb mérkőzések és brutális szurkolói balhék – vége az Európa-bajnokság csoportkörének, összegeztük az eddig látottakat.
Bodnár Zsolt
Bodnár Zsolt
Mizsur András
Király Gábor és a magyar válogatott tiszteletére új munkahelyi divat született.
hvg.hu
Az világos, mint a nap, hogy továbbjutott csoportjából a magyar válogatott a foci-Eb-n, na de mégis hányadik helyen végzünk? Ön szerint?
hvg.hu
Az Európa-bajnokság 11. napján Anglia elangliázta a nagy lehetőséget – és ezzel a biztos magyar továbbjutást is. Wales az első Eb-jén csoportelsőként jut tovább, az ötlettelen oroszok pedig végül kizárás nélkül búcsúzhatnak.
Bodnár Zsolt
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a franciaországi Eb-n történt szurkolói rendbontások miatt százezer eurós büntetéssel sújtotta horvát tagszervezetét.
MTI
A Fradi csatára a hétfői edzésen szenvedett combsérülést, még nem tudni, játszhat-e a portugálok ellen szerdán.
MTI
Az UEFA versenyigazgatója szerint ezt igazolja az a tény is, hogy a torna csoportszakaszának záróköre előtt a legtöbb csapatnak még van esélye a továbbjutásra, és a korábbi kontinensviadalokhoz képest szorosabbak a meccsek.
MTI
Az albánok 1-0-s győzelmével zárult mérkőzésen mindkét csapat szurkolótábora rendetlenkedett, indul is az eljárás.
hvg.hu
Most a B csoporton a sor, Anglia és Wales a saját sorsáról dönthet, de még a szlovákok is húzhatnak egy meglepetést. Ha az angolok nyerni tudnak, az egyúttal azt is jelentené, hogy Magyarország 4 ponttal már biztosan bekerülne a legjobb 16 közé.
Bodnár Zsolt
Az UEFA egy percben magyarázza el, milyen módon dől el a nyolcaddöntőbe jutás.
hvg.hu
Az előzetes várakozások szerint döntetlennel zártak a franciák a helvétekkel, de a mérkőzés képe sokáig éles játékot mutatott. Albánia eközben Lyonban életben tartotta továbbjutási esélyeit, ugyanis első Eb-győzelmét megszerezve megelőzte Romániát a harmadik helyért folytatott küzdelemben.
Unyatyinszki György