#lakás



Nagy változások jönnek a szocpol-támogatásban
 

Nagy változások jönnek a szocpol-támogatásban

Egy rendelettervezet szerint a használt lakásokra is lehet majd szocpolt kérni, és támogatás igényelhető már egy gyerek után is. A szocpol támogatási összege a gyermekek számától függően változatlanul maximum 2,5 millió forint lehet. A tervezetről egyelőre még egyeztetnek.

MTI MTI

Éledezni látszik a lakáspiac
 

Éledezni látszik a lakáspiac

Több mint 20 százalékkal nőttek a lakáseladások az első fél évben Magyarországon az előzetes adatok szerint, főleg használt lakások cseréltek gazdát – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai tükör című friss kiadványából. Az új lakások részesedése a lakáspiaci forgalomból nem érte el a 2 százalékot.

MTI MTI


Hihetetlen olcsók a magyar lakások
 

Hihetetlen olcsók a magyar lakások

Lényegesen olcsóbbak a magyarországi lakások, mint a régió többi országában az ingatlanok, Nyugat-Európáról nem is beszélve. Magyarországon az évek óta tartó árcsökkenés ugyanakkor megállni látszik, ideális körülményt teremtve lakásvásárlás szempontjából, legyen szó saját használatú, vagy épp befektetési célú ingatlanról.

hvg.hu hvg.hu





Eladó a világ legdrágább lakása
 

Eladó a világ legdrágább lakása

Hongkongban eladóvá vált a világ – négyzetméterenként – legdrágább ingatlana. Az ingatlant hirdető cég 820 millió hongkongi dollárért, mintegy 24,5 milliárd forintért kínálja a lakást.

hvg.hu hvg.hu

Tényleg bomba üzlet lakást kiadni?
 

Tényleg bomba üzlet lakást kiadni?

Egyre több olyan számítás lát napvilágot, amelyben a jelenlegi kamatkörnyezetben kifejezetten bombázó befektetésnek állítják be az ingatlant. A jelek szerint vonzó a hozam, de ehhez folyamatosan kell bérlő.

hvg.hu hvg.hu

Nincstelenek költöznek spanyol luxuslakásokba
 

Nincstelenek költöznek spanyol luxuslakásokba

Spanyolországban már a második városban költöznek be otthonaikból kilakoltatott emberek üresen álló lakásokba, melyeket még korábban az oda várt turisták számára húztak fel. A kilátástalan helyzetben élő emberek szerint nem maradt más választásuk. Az országban, az ingatlanlufi 2008-as kipukkanása után 700 ezer új lakás áll üresen.

hvg.hu hvg.hu

Nő a befektetési célú ingatlanvásárlók száma
 

Nő a befektetési célú ingatlanvásárlók száma

A lakáspiac 2014-es első féléves teljesítménye több mint 10 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakában mért tranzakciószámot. A növekedés mögött részben befektetési célú vásárlások állnak, ahol a befektetők a jövőbeli áremelkedés reményében, illetve kiadási céllal vásárolnak. Ez utóbbit az egyetemisták albérletkeresése is aktuálissá teszi, de a bérlői kereslet az elmúlt években tőlük függetlenül is bővült A lakáskiadásból az idei első féléves árakkal és bérleti díjakkal számolva, egy tízéves időtávon 7-8 százalékos hozamokat is el lehet érni. A bérleti díjak, ha csak kis mértékben is, de évek óta folyamatosan növekednek – összegzi az Otthon Centrum.

hvg.hu hvg.hu

Kunyhóból lakásba költözhetett hét ember Budapesten – fotók
 

Kunyhóból lakásba költözhetett hét ember Budapesten – fotók

Emberi körülmények között élhet mától Újpesten hét hajléktalan ember, akik eddig a Duna árterében összetákolt kunyhókban nyomorogtak. A Habitat for Humanity Magyarország a Twist Olivér Alapítvány és a kerületi önkormányzat segítségével öt lerobbant szociális bérlakást újíttatott fel nekik egy német cég támogatásával.

hvg.hu hvg.hu


Egészen elképesztő helyen adnának otthont hajléktalanoknak
 

Egészen elképesztő helyen adnának otthont hajléktalanoknak

Hirdetőtáblákat megépíteni, fenntartani és drága, illetve bérelni sem igen olcsó. Mindeközben általában semmilyen funkcionális célt nem szolgálnak. Egy szlovák építész ugyanakkor most egyedi megoldást talált a hirdetőtáblák hasznosítására, mellyel a hajléktalanokon is segíteni lehet.

hvg.hu hvg.hu