#lemondott

Lemondott Abramovics
 

Lemondott Abramovics

Roman Abramovics orosz milliárdos, a londoni Chelsea futballkub tulajdonosa lemondott az oroszországi Csukcsföld parlamenti elnökének posztjáról - erősítette meg kedden a regionális törvényhozás sajtószolgálata.

MTI MTI



Lemondott a SZIN-t is szervező cég vezetője
 

Lemondott a SZIN-t is szervező cég vezetője

Szerdán benyújtotta lemondását Sódar István, az Ifjúsági Házat, a Belvárosi Mozit, valamint a Partfürdőt működtető, illetve a Szegedi Ifjúsági Napokat szervező Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft. ügyvezetője, csütörtök reggel pedig Kohári Nándor önkormányzati képviselő indítványt nyújtott be a Városüzemeltetési Bizottságnak, melyben azt kéri, április 12-én a közgyűlésen bontsák fel a cégvezető szerződését - írja a Szegedcafe.hu.

hvg.hu hvg.hu




Lemondott az olasz kormányfő, Mario Monti
 

Lemondott az olasz kormányfő, Mario Monti

Benyújtotta lemondását Giorgio Napolitano elnöknél Mario Monti olasz kormányfő, miután a parlament elfogadta a 2013-as költségvetést. Monti lemondása nyomán Napolitano szombat-vasárnap a szenátus és a képviselőház elnökével egyeztet, majd feloszlatja az olasz parlamentet.

hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI