A lengyel kormánypárt a házelnököt választotta elnökjelöltnek
A lengyel kormánypárt Bronislaw Komorowskit, a parlament alsóházának (szejm) elnökét választotta államfőjelöltjének az ősszel esedékes választásra - jelentette pénteken a lengyel média.
A lengyel kormánypárt Bronislaw Komorowskit, a parlament alsóházának (szejm) elnökét választotta államfőjelöltjének az ősszel esedékes választásra - jelentette pénteken a lengyel média.
MTI
A magyar-lengyel barátság napján, kedden a Kaméleon és az Ariadné fonala című filmek vetítésével ünnepélyesen megkezdődik Torunban a 8. Magyar Filmtavasz.
MTI
Lengyelországban a márciusi 13 százalék körüli szinttel tetőzik a munkanélküliség, ami ezután már csökken - jelentette ki a lengyel munkaügyi miniszterhelyettes pénteken.
MTI
A lengyel versenyszektorban 2,9 százalékkal nőttek a bérek februárban éves szinten a januári 0,5 százalékos emelkedés után - közölte a lengyel statisztikai hivatal kedden.
MTI
A svéd hatóságok kiadják Lengyelországnak azt a svéd férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy megszervezte a ma múzeumként működő auschwitzi egykori náci haláltábor kapuján elhelyezett hírhedt felirat ellopását - közölte az illetékes svéd körzeti bíróság csütörtökön.
MTI
Eladná a novemberben átadott krakkói Bonarka City Center bevásárlóközpont 50 százalékát a TriGranit - írta hétfői számában a Világgazdaság a PropertyEU ingatlanpiaci szaklap értesülése alapján, amelyet a napilapnak Szabó Zsolt, a cég befektetési igazgatója erősített meg.
MTI
Egy szétroncsolt, véres magzat mellett Adolf Hitler portréját ábrázoló házfalnyi plakáttal tiltakozik a terhességmegszakítás ellen egy radikális lengyel abortuszellenes társaság.
MTI
Lengyelországban 13 százalékra nőtt a munkanélküliség februárban a januári 12,7 százalékról - tette közzé csütörtökön a munkaügyi minisztérium. Tavaly decemberben 11,9 százalék volt a ráta.
MTI
Átszervezés miatt március végéig 400 dolgozójától válik meg a lengyel LOT légitársaság. Lengyel lapértesülések szerint a megmaradó alkalmazottak juttatásait megnyirbálják.
MTI
A fehérorosz elnök megígérte a lengyel külügyminiszternek, hogy rendezni fogja az általa mindössze félreértéseknek nevezett problémákat Varsóval - jelentette pénteken a minszki államelnöki sajtóiroda.
MTI
Lech Kaczynski lengyel államfő a fehéroroszországi lengyel kisebbség melletti szolidaritást kért hétfőn az Európai Uniótól.
MTI
Egy lengyel bíróság csütörtökön kétévi és három hónapi szabadságvesztésre ítélte szexuális zaklatás és kényszerítés címén Andrzej Lepper volt miniszterelnök-helyettest, egykori mezőgazdasági minisztert, a populista Önvédelem párt elnökét.
unknown
Aggodalmát hangoztatta Catherine Ashton, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője a fehéroroszországi lengyel kisebbség helyzete miatt Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszterrel csütörtökön folytatott telefonbeszélgetésében - közölték Varsóban.
MTI
"Mindig tudtuk, hogy Amerika uralma a világ legnagyobb nemzeteként egyszer véget ér. Ám a legtöbben úgy képzeltük a bukást, hogy amikor eljön, az nagyszerű és tragikus lesz" - írja a Nobel-díjas Paul Krugman a New York Timesban. A lapban állandó rovattal rendelkező közgazdász professzor azonban nem ilyen véget jósol Amerikának: szerinte inkább a lengyel végzet, egy "halálos komédia" fenyegeti országát, mintsem a Római Birodalom bukásához hasonló tragédia.
Szegő Iván Miklós
A varsói vezetés meghívta Brat PIT-et (PIT Testvért), hogy segítsen a városnak a kedvezőtlen adózási szokások megváltozásában - olvasható a Lengyelország Ma blogon.
hvg.hu
Lengyelországban közel 13 százalékra, 2007 májusa óta a legmagasabb szintre nőtt a munkanélküliség januárban.
hvg.hu
Levélben tiltakozott a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) nevű jobboldali ellenzéki párt az ellen, hogy Lengyelországban emléktáblát állítottak a II. világháború végén elsüllyesztett, német menekülteket szállító hajó, a Wilhelm Gustloff áldozatainak.
hvg.hu
Közvetve Németországot is bírálta és a katonai szerepvállalás területén kiegyenlítettebb tehermegosztást sürgetett a lengyel külügyminiszter.
hvg.hu
Jelentős fizetésemelést követel a Fiat lengyelországi dolgozói számára, a Szolidaritás szakszervezet, s ebbéli követelésének utcai megmozdulásokkal is nyomatékot adott.
hvg.hu
Fontosnak tartja a visegrádi országok együttműködését az EU-n belüli érdekérvényesítéshez Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter, aki azt is elmondta a HVG-nek, hogy múzeumot nyitna Brüsszelben a totalitárius rendszerekről.
HVG