Letartóztattak több embert Erzsébet királynő platinajubileumi ünnepségén
Megzavarták a katonai parádét. A közönség megtapsolta a rendőröket, akik letartóztatták a rendbontókat.
Megzavarták a katonai parádét. A közönség megtapsolta a rendőröket, akik letartóztatták a rendbontókat.
Paul Pelosi egy Porschéval karambolozott.
A fiatal fellebbezett a kényszerintézkedés ellen.
Gyuricza László felszólította az illetékes ügyészséget, hogy vizsgálja felül a döntését.
Schadl súlyos, korrupciós bűncselekmények gyanúja miatt van rács mögött, a napokban hosszabbították meg a letartóztatását.
A vádhatóság szóvivője szerint több letartóztatási ok is fennáll a gyanúsított esetében.
A Grammy-díjas Young Thug beszélő nevet választott magának. A vád szerint részt vett egy gyilkosságokkal és erőszakkal is vádolt utcai banda megalapításában.
A portál azt írja, hogy az ügyészség szerint a főosztályvezető kenőpénzért vállalta, hogy az elutasított EU-s pályázatok felülvizsgálata a támogatást kérők számára kedvezően alakuljon.
A gyanúsítottak közül hét volt vagy jelenlegi minisztériumi tisztviselő ellen folyik nyomozás.
A tanácsost még április végén kapcsolták le a Pénzügyminisztériumot érintő letartóztatási hullám keretében.
Egy másik ügyben zajló nyomozás közben keveredtek gyanúba a Magyar Pünkösdi Egyházhoz tartozó Közösségi Misszió ügyvezetői.
A rapper a vád szerint részese volt egy hollywoodi leszámolásnak.
A férfi a gyanú szerint a NATO-csapatokról gyűjtött információkat.
Lauren Handy magát „katolikus anarchistának” nevezi, korábban betört egy abortuszklinikára.
Az emberkereskedelemmel és kényszermunkával gyanúsított családi vállalkozásra a TEK és a rendőrök közösen csaptak le.
Nem cáfolta az Eurovéd Security, hogy a vezetőiről lett volna szó az ügyészségi közleményben, amely 800 millió forintos költségvetési kár okozásáról szólt.
Schadl György viszont még biztosan nem.
Az orosz nemzeti gárda egyik vezetőjét tartóztatták le a hírek szerint. Roman Gavrilovot kémkedéssel és üzemanyagpazarlással gyanúsíthatják.