Egy 15 éves lány csoportos megerőszakolása miatt 28 embert tartóztattak le Indiában
A lányt kilenc hónapig, csoportosan erőszakolta a 28 férfi.
A lányt kilenc hónapig, csoportosan erőszakolta a 28 férfi.
A bíróság hét hónappal azután rendelte el a letartóztatását, hogy lebukott. A döntés nem végleges.
Csalással és sikkasztással gyanúsítják az énekest.
Három ember megsérült, amikor kamionjával karambolozott a HÉV-vel Helsinki úton. A sofőr nem segített nekik, inkább járművét hátrahagyva lelépett a helyszínről, majd meg sem állt egy határátkelőig, ahol elkapták.
Az orosz rendőrség szombaton Moszkvában őrizetbe vett több újságírót, akik az ellen tüntettek, hogy a hatóságok előző nap külföldi ügynökké nyilvánították hét kollégájukat, a Dozsgy nevű független tévécsatornát és a Vázsnije Isztorii nevű oknyomozó portált.
A nő a kórházban halt bele sérüléseibe, a férfit még a bűncselekmény estéjén elfogták a hatóságok.
Három embert tartóztattak le azért, mert a gyanú szerint 200 millió forintot kértek a zenésztől azért, hogy enyhe ítéletet kapjon.
A bíróság szerint, ha a férfit szabadlábon hagynák, akkor az elrejtőzhetne a hatóságok elől.
Az utolsó magyar drukker is hazatért, akit a német-magyar után vettek őrizetbe.
A nyomozóhatóság eddig négy embert hallgatott ki gyanúsítottként.
Egy vadlesen olvasgató kiskorú lányra és egy túrázó nőre támadt egy férfi az ügyészség szerint.
Fejenként 50 ezer forintot kértek a védettségi igazolványokért a háziorvos és a társa, aki "beszervezte" az igazolványt oltás nélkül igénylőket.
A brit kormány úgy döntött, hogy a labdarúgásban alkalmazott büntetéseket az online elkövetett szabályszegésekre is kiterjeszti.
Az elmúlt napokban az Apple Daily főszerkesztőjét és több újságíróját is őrizetbe vették. Kiadója csütörtökön publikálja az utolsó példányt.
Összesen 870 millió forintnyi áfa elcsalásával gyanúsítják őket. A gyanú szerint kimondottan az áfacsalásra optimalizálták céghálózatuk működtetését.
A lap szerint a férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett.