#LMP

Az LMP kér valamit Áder Jánostól

Az LMP arra kéri Áder János köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a tranzakciós illetékről elfogadott törvényt, hanem további tárgyalásra küldje vissza az Országgyűlésnek.


Akció a Simicska-birodalom előtt: "a rendőri fellépésnek nem volt jogalapja"

A Közgép bejáratánál történt figyelmeztető demonstrációban részt vevők kifogást emeltek a bíróságon az ellenük hozott szabálysértési határozat ellen. A Schiffer András jogi képviseletével fellépők szerint a rendőri fellépésnek nem volt jogalapja, így a jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség nem valósulhatott meg.





LMP: a "matolcsyzmus" bukása miatt van szükség a mentőövre

A Lehet Más a Politika (LMP) szerint az Orbán-kormány elmúlt kétéves gazdaságpolitikájának csődjét mutatja a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió (EU) a tárgyalódelegációjának érkezése, az ellenzéki párt szerint radikális gazdaságpolitikai fordulatra van szükség.


LMP: a bírói nyugdíj ügye Orbán Waterlooja

A bírák elmozdíthatatlanságának elve a magyar alkotmányosság magva - kommentálta hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján az Alkotmánybíróság (Ab) döntését Schiffer András. Az LMP véleménye szerint a bírák nyugdíjkorhatárának leszállítása egyszerre sértette az alaptörvényt, a történelmi alkotmány vívmányait, az emberek igazsághoz való jutásának jogát, miközben kivívta az uniós szervek rosszallását.




Van, amikor még Orbánnál is elszakad a cérna

Kövér László házelnök szerint a szocialista képviselők miatt kell gyakrabban élnie fegyelmezési jogköreivel. A magyar parlamenti pártok tagjai viszont bármikor szívesen beszólogatnak éppen beszédet mondó társaiknak, legyenek kormányon, vagy ellenzékben. Megpróbáltuk összegyűjteni, kik a legnagyszájúbbak. Annyit elárulhatunk: nő is van közöttük.


Simicska változtasson nevet! – kormánypárti tanács a Közgépnek

Minden általunk megkérdezett kormánypárti képviselő kritizálta a Fidesz kommunikációját az LMP szerdai leláncolós akciójával kapcsolatban. Többen Selmeczi Gabriella felkészületlenségét szidták, volt, akinek Rogán Antal „válaszcsapása” tűnt ízléstelennek, egy pártvezető szerint „bénult a kommunikáció Közgép-ügyben”.







Feljelenti a láncos LMP-seket a Közgép

Feljelentést tesz a cég székhelyénél demonstráló LMP-sek ellen a Közgép - jelentette be jogi képviselőjük. Futó Barnabás, szerdán délután a Közgép épülete előtt újságíróknak azt mondta, hogy véleményük szerint megvalósult a közérdekű üzem működésének megzavarása, a személyi szabadság megsértése és a magánlaksértés is. A rendőrség 26 embert állított elő, ellenük szabálysértési eljárás indult.



Transzparensekkel várták Selmeczit az LMP-sek

Nyilvánvaló politikai támadásnak nevezte a Fidesz szóvivője az LMP szerdai akcióját, amelynek során az ellenzéki párt több képviselője és körülbelül két tucat aktivistája behatolt a Közgép Zrt. központjába, egymáshoz láncolták magukat, és a bejárati sorompónál leültek a földre. Selmeczi Gabriellát az LMP több munkatársa közgépes transzparensekkel várta.


Szabálysértési eljárás indul a Közgépnél tüntető LMP-sek ellen

LMP-s aktivisták és képviselők láncolták magukat a Közgép székházához a XXIII. kerületben. A rendőrség délután kettő körül felszólította az aktivistákat, hogy önként hagyják el a helyszínt, különben elviszik őket, ám ezt nem tették meg, ezért egyenként kiemelték őket a rendőrök, elvágták láncaikat és elszállították őket. A Közgép jogi képviselője közölte: feljelentést tesznek. A rendőrség 26 embert állított elő, ellenük szabálysértési eljárást indítottak.