#LMP

Durva összeférhetetlenségi szabályokat akar az LMP

Az LMP azt javasolja, hogy "kőkemény összeférhetetlenségi szabályok" vonatkozzanak az állami, önkormányzati és közcégekkel rendszeres jelleggel szerződőkre – mondta Schiffer András, a párt országgyűlési képviselője hétfői, győri sajtótájékoztatóján.


Schiffer fontolgatja a nagy visszatérést

Egyelőre gondolkodik, de mivel sokan kapacitálják, elképzelhető, hogy Schiffer András újra elindul az LMP frakcióvezetői posztjáért Jávor Benedekkel szemben – írja a Népszabadság. A politikus még időt kért.






A határon túliak is szavazhatnak 2014-ben: mit kezdenek ezzel a pártok?

A Fidesz szerint a külhoni magyar állampolgárok külön kampány nélkül is meg tudják ítélni, hogyan teljesítettek a kormány-, illetve az ellenzéki pártok, míg a KDNP úgy készül, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerepe kiemelt lesz a határon túl élő magyaroknak szóló üzenetek megfogalmazásában. A Jobbik és az LMP készül kampányra, az MSZP viszont egyelőre nem árult el részleteket a választójog kiterjesztésével összefüggő stratégiájáról az MTI érdeklődésére.



Durván megemelnék a kéményseprés díját

A kormány tervei szerint jövő januártól az eddigi, átlagosan 3000-4000 forint helyett 14 ezer forintot kell fizetni a kémények ellenőrzéséért - írja közleményében az LMP. A párt szerint díj négyszeresére emelésének semmiféle valós indoka nincs, pusztán egy újabb sarc.



Jávor Benedek újrázna

Jávor Benedek újra elindul az LMP frakcióvezetői posztjáért a képviselőcsoport szeptember 7-i tisztújításán - nyilatkozta az ellenzéki párt parlamenti frakcióját jelenleg is vezető politikus csütörtökön az MTI-nek.



Kiakadt Budai Gyula dinnyeügyén az LMP

Az LMP szerint egyértelmű, hogy az agrártárca törvényellenes kartellezésre bátorította a dinnyeforgalmazó áruházláncokat, ezért a párt a jogszabályok tiszteletben tartására szólítja fel Budai Gyula államtitkárt.


A kormány hisz a nyugodt tanévkezdésben

Az oktatási államtitkárság szerint egyértelmű rendelkezések, megfelelő tájékoztatás és fokozatosság biztosítja a zökkenőmentes tanévkezdést. Ezt az államtitkárság közölte kedden az LMP sajtótájékoztatójára reagálva.



Schiffer: Orbán sunnyog az ügynökkérdésben

Schiffer András LMP-s országgyűlési képviselő szerint Orbán Viktor miniszterelnök a policity.hu oldalon hétfőn megjelent interjúban "terel és valótlanságot állít" az ügynökkérdésben, a Fidesz pedig "sunnyog és folyik a szőnyeg alá söprés".


LMP: A belügyminiszter csak a bajokat növeli

Az LMP szerint a BRFK Szervezett Bűnözés Elleni Osztályának megszüntetése és a Nemzeti Nyomozó Iroda Készenléti Rendőrségbe való beolvasztása teljes képtelenség. A belügyminiszter ezzel az ott dolgozókat teszi kiszolgáltatottá, miközben a rendőrségi korrupcióra és a szervezett bűnözésre nem nyújt megoldást.


Az LMP is írt Pintérnek a devecseri tütetés miatt

Az LMP felszólítja a rendőrséget, hogy alkotmányos kötelességének megfelelően tegye meg a szükséges intézkedéseket, és ne hagyja, hogy a vasárnapi, devecseri események a jövőben megismétlődhessenek - írja a Pintér Sándor belügyminiszternek címzett pénteki nyílt levelében Szabó Tímea és Dorosz Dávid ellenzéki országgyűlési képviselő.