#LMP

LMP: a ki sem épült jóléti rendszert bontjuk le

Az LMP szerint a kormány azokat a jóléti rendszereket bontja le, amelyek Magyarországon korábban jószerivel ki sem tudtak épülni - reagált a kormányfő szerdai, Párizsban elmondott szavaira csütörtökön Schiffer András.


Az ÁSZ túlellenőrzésétől tart az LMP

Az LMP szerint az Állami Számvevőszékről (ÁSZ) szóló, a parlamentben kedden tárgyalt javaslat több ponton is elmozdulást jelent a hatályos törvényhez képest, de az LMP 26 módosító javaslatot nyújt be ahhoz - mondta keddi, parlamenti sajtótájékoztatóján Schiffer András.




Jávor a környezetvédelem haláláról beszélt

Jávor Benedek szerint a kormánynak azonnal le kellene állítania a paksi bővítési folyamatok előkészítését, és egy teljesen új energiastratégia mellett kellene letennie a voksát - olvasható a Világgazdaságban hétfőn megjelent interjúban.


Megrongálták az LMP plakátait

Rongálás miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett az LMP, mert letépték és felülragasztották a pártnak a vasárnapi időközi önkormányzati választásra kihelyezett plakátjait Budapest I. kerületében


Liberális, szocialista és konzervatív az LMP, és Gyurcsányt nem akarja

Schiffer András kizártnak nevezte, hogy az LMP valaha is együttműködjön Gyurcsány Ferenccel. Az LMP frakcióvezetője az MTI-nek adott interjújában nem tagadta, hogy pártja anyagi nehézségekkel küzd, de ennek ellenére is elkezdték a szervezeti építkezést, amelynek végcélja, hogy kormányképes erővé váljanak 2014-re. Beszélt Schiffer arról is, hogy miért ötvözi a liberalizmust, a közösségelvű konzervativizmust és a szocialista nézeteket az LMP.





Schiffer: "Az államtitkárból a nemzeti cinizmus rendszere szól"

Az LMP soha nem állította, hogy visszamenőlegesen hozzányúlna a korai nyugdíjba vonulás lehetőségéhez, választási kampányában az szerepelt, hogy a jövőben csökkenteni kell a bizonyos ágazatokhoz, foglalkozásokhoz kötődő nyugdíjba vonulás lehetőségét - mondta az LMP frakcióvezetője Rétvári Bence államtitkár kijelentéseire reagálva.






LMP: a vidéknek alig egy éve van

Az LMP szerint amíg a kormány az új közmunkaprogramot "hegeszti", a leszakadt kistérségekben élőknek felkopik az álluk. Kaufer Virág, a párt országgyűlés képviselője úgy látja, azonnali beavatkozásra van szükség, a "cserbenhagyott vidéknek" ugyanis nincs még egy éve.