#LMP

Videó: monoklis politikusnők tüntettek a Képviselői Irodaháznál

A családon belüli erőszak miatt szervezett úgynevezett "monoklis tüntetést" a Demokratikus Koalícióhoz (DK) köthető Bátran NŐ! nevű csoport. A hétfő déli demonstrációhoz, amelyen a feleségét korábban bántalmazó Balogh József parlamenti képviselő közéletből való távozását követelték, csatlakoztak az MSZP és LMP női politikusai is.






A parlament helyett a Facebookban bíznak az új magyar mozgalmak

Nem bíznak a politikai intézményekben, rendkívül pesszimisták, de politikailag extrém mértékben aktívak azok a Facebook-felhasználók, akik a különféle új ellenzéki mozgalmak oldalait követik. A Political Capital és a brit Demos UK közös kutatásából kiderül, hogy az interneten aktív választók leginkább Bajnai Gordon köré tömörülnek, és még a Kétfarkú Kutya Párt hívei is nagyobb arányban mennének el szavazni, mint az átlag magyar.


2015-re tolnák a kötelező óvodáztatás bevezetését

Elfogadták az oktatási bizottságban azt a fideszes módosító javaslatot, amely kitolná a 3 éves kortól kötelező óvoda bevezetésének határidejét – írják LMP-s képviselők. A bizottság döntése persze nem kötelező érvényű a parlamentre.


Vizsgálná a NAV-nál folyó dolgokat Ángyán és az LMP

Schiffer András, az LMP frakcióvezetője valamint a volt fideszes, jelenleg független Ángyán József közösen kezdeményezi egy olyan parlamenti bizottság felállítását, amelyik a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról (NAV) megjelent hírek miatt folytatna vizsgálatot.


Schiffer is megverné Rogánt

Bár még tart az LMP-ben a következő választásokon induló egyéni jelöltek kiválasztása, a Magyar Nemzet értesülései szerint már eldőlt, hogy Schiffer András Budapest belvárosában méreti meg magát.




Kamudiploma: lemondatná a környezetvédelmi felügyelőség vezetőjét az Együtt–PM

Az Együtt–PM szövetség az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség (OKTVF) főigazgatójának, Tolnai Jánosnénak azonnali hatályú felmentését kéri az önéletrajzára vonatkozó valótlanságokra és a szervezet törvénytelen működésére hivatkozva; egyúttal lemondásra szólítja fel Fazekas Sándor vidékfejlesztési minisztert.


"Drága, megalázó, hatástalan" – mi az?

Az LMP véleménye szerint a közmunkaprogram drága, megalázó, hatástalan, és szegénységben tartja a benne dolgozókat – mondta csütörtöki, a budapesti Nyugati téri aluljáróban tartott sajtótájékoztatóján Szél Bernadett.


LMP: miért maradt ki az egy év alatt felvehető gyed?

Az LMP többet is támogathatónak tart a kormányzat által csütörtökön bejelentett új családtámogatási formák közül, de az ellenzéki párt nem érti, hogy miért maradt ki az akár egy év alatt felvehető gyedről szóló intézkedés - mondta Ertsey Katalin, a párt országgyűlési képviselője.


Kizárták az LMP-ből a garázdasággal vádolt Várnai Lászlót

Az LMP Országos Választmánya (OV) felkéri a párt zuglói területi szervezetét, hogy törölje a párt tagnyilvántartásából a garázdasággal vádolt Várnai Lászlót – ezt a testület szerdai döntését követően Szél Bernadett mondta el az MTI-nek. A társelnök hozzátette, a választmány egyúttal felszólítja a politikust, hogy mondjon le a XIV. kerületi önkormányzati képviselői posztról. Várnai László szerint semmi sem indokolja, hogy visszaadja a mandátumát és kijelentette: megfellebbezi a kizárásáról szóló döntést, mert azt egy adminisztratív indok alapján hozták meg.





Nem akar paksi bővítést az LMP és az Együtt-PM

Az LMP és az Együtt-PM is a tervezett paksi bővítése ellen foglalt állást, miután politikusaik, Szél Bernadett, illetve Jávor Benedek Rebecca Harms, az Európai Parlament Zöldek frakciójának társelnökének társaságában csütörtökön meglátogatták a paksi atomerőművet.


Megvédi a bajai videóval csőbe húzott újságírókat Schiffer

Az LMP társelnöke szerint a Fidesz Btk.-módosító javaslata "sunyi", mert bár alapvető céljával mindenki egyetért, utolsó paragrafusa azt teszi lehetővé, hogy "szabadon rabolhassanak a különböző fideszes döbrögik és korifeusok, mert nem lesz olyan bátor újságíró, honlapszerkesztő, aki kockáztassa, hogy csőbe húzzák".