#légicsapás

Kaszál az Iszlám Állam Szíriában, sok a halott és sebesült

Az Iszlám Állam (IÁ) több tagja és számos kurd fegyveres vesztette életét vasárnap Szíria több pontján a heves harcok során, a szíriai erők légi csapása következtében civilek is meghaltak, az an-Nuszra terrorszervezet számos harcosa is életét vesztette e támadások következtében.

MTI






Megölték az Iszlám Állam három fontos vezetőjét

Az Iszlám Állam elleni amerikai légicsapásokban meghalt a terroristák három magas rangú vezetője – közölte Martin Dempsey tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke a The Wall Street Journalnak adott interjújában csütörtökön.

MTI



Kanada is sallert oszt az Iszlám Államnak

Kanada is csatlakozik az Iszlám Állam elleni iraki légicsapásokhoz – közölte pénteken egy magas rangú, névtelenséget kérő kanadai kormánytisztviselő, aki szerint Stephen Harper kormányfő hamarosan bejelentést tesz az ügyben.

MTI


Ausztrália is harcba szállhat az Iszlám Állam ellen

Ausztráliában a törvényhozás elfogadta szerdán az első olyan törvényeket, amelyeket a kormány követelt ahhoz, hogy az ország harcba szálljon az iszlamista fegyveresekkel. Az új törvényt annak ellenére fogadták el, hogy egyes bírálatok szerint börtönbe kerülhetnek azok az újságírók, akik a nemzetbiztonsággal kapcsolatos kérdésekről tudósítanak.

MTI

Bombák hullottak az Iszlám Állam szíria földgázüzemére

Légicsapás érte az Iszlám Állam kezén lévő szíriai földgázüzemet vasárnap este – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja. Az amerikai vezetésű erők most először támadták a Coneco üzemének bejáratát és imatermét. A londoni központú civil szervezet úgy tudja, hogy senki sem halt meg, sebesültek viszont vannak.

MTI






Megkezdődtek a légicsapások Szíriában

Az Egyesült Államok és szövetségesei vadászgépekkel, bombázókkal és Tomahawk manőverező robotrepülőgépekkel mérnek csapásokat az Iszlám Állam állásai ellen. Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Jordánia és Bahrein is részt vesz a hadműveletben, és Katar támogatást nyújt hozzá.

MTI