#légicsapás





Putyin rángatja a tőzsdét

Az orosz elnök a szentpétervári G20-csúcstalálkozón bejelentette, hogy országa támogatni fogja Szíriát akkor is, ha légicsapásokat indítanak a közel-keleti állam ellen. A hírre lejtmenetbe kapcsoltak az amerikai tőzsdeindexek.

hvg.hu

Irak figyelmeztette Izraelt

Irak figyelmeztette Izraelt, hogy nem marad következmények nélkül, ha légterét felhasználná egy Irán elleni csapáshoz – mondta egy magas rangú bagdadi vezető hétfőn a francia hírügynökségnek.

MTI

Aszad: Szíria válaszol, ha Izrael megtámadja

A szíriai erők a jövőben válaszolni fognak minden esetleges izraeli légicsapásra - mondta csütörtök este Bassár el-Aszad elnök. A Szíriával szövetséges Hezbollah libanoni síita szervezet tévécsatornájának adott interjúban Aszad hangoztatta, hogy minden csapásra hasonlóval válaszol országa. A válasz jellege a támadás körülményeitől és időzítésétől függ – tette hozzá.

MTI




Légicsapásban öltek meg gerillákat Kolumbiában

Legalább húsz fegyveres felkelő halt meg egy légicsapásban, amelyet a kolumbiai hadsereg hétvégén hajtott végre a gerillák egyik tábora ellen az ország délnyugati részén, az ecuadori határ közelében - jelentette be a hadsereg egyik helyi vezetője.

MTI


Izraeli bombázások: Gázában alig van áram és víz

Vasárnap újabb rakétákat lőttek ki Tel-Aviv városára, amelyeket azonban megsemmisített a Vaskupola nevű védelmi rendszer. A Gázai övezetben azonban egyre több a légicsapások áldozata, akadozik az áram- és a vízellátás is. Folyamatosan frissülő tudósítás Tel-Avivból.

hvg.hu
  • hvg.hu
  • Klopfstein-László Kornél

Egész éjjel repültek a rakéták Gázában

Az izraeli légierő heves légi csapásokat mért ismét péntek reggel a Gázai övezetre, rakéták hullottak a terület székhelyére, Gázavárosra is, és lerombolták a palesztin belügyminisztérium útlevélkiadó hivatalának az épületét - tájékoztatott a tárca.

MTI

Izrael "a pokol kapuit nyitja meg"

Csütörtök délelőtt is folytatódott szórványosan az izraeli és a palesztin területek kölcsönös lövetése. A szerdán megkezdett támadásoknak mindkét oldalon vannak polgári áldozatai.

hvg.hu
  • hvg.hu
  • MTI


Hazament a katari emír, Izrael visszavágott a palesztinoknak

Három Hamász-fegyveres halt meg az izraeli hadsereg légicsapásában a Gázai övezetben a katari emír keddi látogatása után. Az izraeli hadseregtől kedd este azt közölték, hogy az áldozatok rakétatámadásra készültek Izrael ellen. Az övezetet uraló Hamász iszlamista szervezet elismerte, hogy az észak-gázai izraeli légicsapásban három fegyverese meghalt, és három megsebesült.

MTI


Civilek is meghaltak egy NATO-légicsapásban Afganisztánban

Legalább 23 ember meghalt, ötvenen pedig megsebesültek egy kettős öngyilkos merényletben a dél-afganisztáni Kandahárban szerdán - közölték helyi rendőrségi források. Először egy motorkerékpáros férfi felrobbantotta magát egy zsúfolt parkolóban, ahol több tucat, a kandahári NATO-légibázisra szánt rakományt szállító kamion várakozott. Amikor többen próbáltak segíteni a sebesülteknek, egy második öngyilkos merénylő a tömeg közepén felrobbantotta magát.

MTI