#második pillér

Fürjes Judit Interjú

Korózs Lajos szerint a kormány blöfföl a nyugdíjakkal

A nyugdíjrendszernek a stabilitás és a kiszámíthatóság az alapja, ami a jelenlegi kormány cselekvési programjából hiányzik, és az állam nem lesz képes a jelenlegi színvonalon egyre több embernek egyre magasabb nyugdíjakat fizetni a közeljövőben – nyilatkozta Korózs Lajos, az MSZP elnökségi tagja, korábbi szociális és munkaügyi államtitkár a hvg.hu-nak.

Antal Attila Vélemény

Öngondoskodás? Mi van?

A kormány nyugdíjintézkedéseit figyelve felmerülhet az emberben, hogy miért nem lepték el az utcákat a magánpénztári tagok százezrei. Elintézhetnénk azzal, hogy nem ilyen a magyar polgár, ennek nincs kultúrája itthon. Lehet, hogy nem tudjuk, mi is az az öngondoskodás?

Fürjes Judit Vélemény

Végképp befellegzett a második pillérnek?

Felelőtlennek nevezte a kormánynak a magán-nyugdíjpénztárakkal kapcsolatos politikáját Simonovits András, a Magyar Tudományos Akadémai nyugdíjszakértője, ugyanakkor emlékeztetett arra, ő már kezdettől fogva ellenezte a második pillér felállítását, amely jelentősen hozzájárult az államadósság növekedéséhez, ráadásul kötelező volta miatt nem lehetett az „öngondoskodásra nevelés” eszköze.

Deutsch Antal Vélemény

Deutsch Antal: Nyugdíj-ellenreform?

Ha a nyugdíjpolitika a kormány által jelzett irányba megy, 2018-2020 után nem lesz nagy öröm nyugdíjasnak lenni, de adófizetőnek sem. A hosszútávon gyengélkedő első pillérre komoly pótlólagos terhek hárulnak majd, a magánpénztári lehetőségek megfogyatkoznak. A rebesgetett elsőpillérbeli magánszámlák mutatósak, de nem hoznak további eszközöket a rendszerbe.

Vélemény

Garantálni kell a magán-nyugdíjpénztárak működését. Interjú.

Minden nyugdíjjárulékot fizető állampolgár számára lehetővé kell tenni, hogy nyugdíjas éveiről saját választása szerint gondoskodjon, legyen az tisztán állami, vagy vegyes rendszer. Ehhez viszont szükséges a magán-nyugdíjpénztárak működésének hosszú távon való garantálása - mutatott rá Ludvai Judit, a Stabilitás Pénztárszövetség elnökségi tagja a hvg.hu-nak adott interjúban.

Radar360: Nem tört előre a szélsőjobb Franciaországban, megvannak a foci-Eb első továbbjutói

Radar360: Nem tört előre a szélsőjobb Franciaországban, megvannak a foci-Eb első továbbjutói

A rendszerváltás korába repít vissza ez az alig használt békéscsabai VW Golf

A rendszerváltás korába repít vissza ez az alig használt békéscsabai VW Golf

Negyven fok közelébe emelkedhet a hőmérséklet jövő héten

Negyven fok közelébe emelkedhet a hőmérséklet jövő héten

Marco Rossi: Ez pályafutásom egyik legszebb napja

Marco Rossi: Ez pályafutásom egyik legszebb napja

Holtan találták a szegedi kettős emberölés gyanúsítottját

Holtan találták a szegedi kettős emberölés gyanúsítottját

Nincs komoly baja, akár vissza is térhet Szalai Ádám a németek ellen

Nincs komoly baja, akár vissza is térhet Szalai Ádám a németek ellen

Foci helyett: Hová menjenek a filmrajongók?

Foci helyett: Hová menjenek a filmrajongók?

Szülei szeme láttára kínozta a gyereket a rabló Tatán

Szülei szeme láttára kínozta a gyereket a rabló Tatán

A címlapról ajánljuk
Még több hír a VOLKSWAGEN támogatásával