Deutsch Tamás lehet az MTK elnöke
Deutsch Tamás elfogadta az MTK felkérését, így a május 26-i küldöttgyűlésen a korábbi sportminisztert választhatják meg az előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György helyett a klub elnökének.
Deutsch Tamás elfogadta az MTK felkérését, így a május 26-i küldöttgyűlésen a korábbi sportminisztert választhatják meg az előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György helyett a klub elnökének.
MTI
Pénteken délelőtt eldőlt, hogy a labdarúgó Soproni Liga utolsó négy fordulójában új szakvezető irányítja a DVTK együttesét: Tóth László visszatért a sportigazgatói posztra, utóda az eddigi pályaedző, Benczés Miklós lett.
MTI
Bajnoki döntőnek is tekinthető a címvédő Debrecen és a jelenleg mögötte második Videoton pénteki csatája a labdarúgó Soproni Liga 27. fordulójában.
MTI
Egy angliai futballcsapatot működtető gazdasági társaság érdeklődik a Budapest Honvéd iránt - írta szerdai számában a Nemzeti Sport.
MTI
A címvédő Debrecen hazai pályán háromgólos győzelmet aratott a Vasas felett a labdarúgó Soproni Liga 26. fordulójának keddi mérkőzésén, s az eddig éllovas Videoton vereségének köszönhetően a tabella első helyére ugrott.
MTI
Egy márciusi felmérés szerint csaknem két és fél millióra tehető azoknak a felnőtteknek a száma Magyarországon, akiket érdekelnek az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság történései.
MTI
Könnygáz mellett vízágyúkat is bevetett a rendőrség a Ferencváros-Újpest bajnoki labdarúgó mérkőzés utáni rendbontás megfékezése érdekében az Üllői úti Albert Flórián Stadion közelében péntek este.
MTI
A szerdai sajtótájékoztatón bejelentették, hogy Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója igent mondott az MLSZ elnökjelölő bizottságának felkérésére. Ha elfogadják, ő lesz a magyar foci első embere.
MTI
A magyar válogatott négy hellyel visszaesett legutóbbi, márciusi pozíciójához képest, így jelenleg az 56. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán kiadott világranglistáján.
MTI
A Verebes Edzőakadémia elsősorban azért jött létre, hogy feltámassza a magyar labdarúgó kultúrát és ápolja a magyar edzőlegendák szellemi örökségét - hangzott el az intézmény csütörtöki sajtótájékoztatóján.
MTI
A vasárnapi Nyíribrony-Gávavencsellő megyei másodosztályú meccs végén leszabadultak az indulatok. A vendégek örültek, hogy egy darabban távozhattak.
hvg.hu
A magyar válogatott szövetségi kapitányának segítője csütörtökön titokban a a Fulham-Wolfsburg meccsen járt és Gera Zoltánt figyelte.
unknown
Magyarország megpályázza az U20-as labdarúgó világbajnokság megrendezését. A 2013-as és a 2015-ös viadalra a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) egyszerre írja ki a pályázatot.
MTI
A magyar válogatott négy hellyel visszaesett legutóbbi, március 3-i pozíciójához képest, így jelenleg az 52. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán kiadott világranglistáján.
MTI
Biztonsági szempontból kiemelt kockázatú a labdarúgó Ligakupa Újpest-Ferencváros mérkőzése, ezért belső rendőri biztosítás is lesz a szerdai találkozón.
MTI
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnökválasztást és közgyűlést előkészítő bizottsága kedden hivatalosan felkérte Csányi Sándort, az OTP elnök-vezérigazgatóját, hogy vállalja el a jelöltséget a szervezet elnöki posztjára.
MTI
Szalai Ádámra, a Mainz fiatal magyar labdarúgójára kezdőként számít edzője, Thomas Tuchel szombaton a freiburgi mérkőzésen.
MTI
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága szerdán révényben hagyta a fererncvárosi Dragóner Attila két meccsre szóló bümtetését.
hvg.hu
Rudolf Gergely, a Debrecen labdarúgója - a La Repubblica című lap internetes kiadásának keddi beszámolója szerint - aláírta 2014-ig szóló szerződését az olasz élvonalban szereplő Genoa együtteséhez.
MTI
Egyoldalas, a korábbi edzőket, illetve játékostársakat, köztük Király Gábort is megszólaltató összeállításban köszöntötte a Der Tagesspiegel című lap pénteken Dárdai Pált abból az alkalomból, hogy a berlini Hertha BSC és a magyar válogatott labdarúgója a német bajnokság hétvégi fordulójában rekordot dönthet.
MTI