Tanács Zoltán: A HUN-REN jelenlegi vezetésével nem képzelhető el a kutatóhálózat megújítása
A tudományos és technológiai miniszter közölte, a kutatóhálózat ügyében már elkezdődött a jogszabályok előkészítése.
A tudományos és technológiai miniszter közölte, a kutatóhálózat ügyében már elkezdődött a jogszabályok előkészítése.
HVG
A külügyminiszter beszélt az uniós forrásokról, helyrehozandó szomszédi, valamint az ukránokkal és az oroszokkal való viszonyról.
HVG
A magyar kormányfő külföldi útja bécsi állomásának osztrák–magyar egyeztetésén gazdasági együttműködésről, a nyugat-magyarországi azbesztszennyezésről és a régió erősítéséről tárgyaltak a felek.
A magyar miniszterelnököt katonai tiszteletadás és vörös szőnyeg várta.
HVG
Lannert Judit mostantól naponta mutatja be az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium új vezetőit.
HVG
A kormányfő hat miniszterrel érkezett a hivatali ideje alatt elsőként felkeresett Lengyelországba, ahol a fővárosi csúcstalálkozó előtt a krakkói érsekkel találkozott.
HVG
Paks, a csődeljárások, az egészségügy és Krausz Ferenc alapítványa is ott van a listán.
HVG
A múlt héten kinevezett Ducsay Zsuzsannához tizennégyen csatlakoztak.
HVG
Az új szabályozás hatályba lépéséig felfüggesztik a kilakoltatások végrehajtását.
HVG
Ruszin-Szendi Romulusz szerint új korszak kezdődik a Magyar Honvédségnél, az új szabadnapok mellett azonban éppen a Szalay-Bobrovniczky Kristóf minisztersége előtti laktanya- és alakulatnevekhez való visszatérésről döntött.
HVG
A miniszterelnök megmutatta, hogy milyen a kilátás Lázár János egykori tetőteraszáról.
HVG
A kormánytagok feladat- és hatásköréről szóló rendelet a nemzetbiztonsági főtanácsadónak is ad döntési jogot.
Kiderült, hogy melyik miniszterhez tartozik majd az adó- és nyugdíjpolitika, ki felel az önkormányzatokért és a lakáspolitikáért.
HVG
Ópusztaszeren tartotta első kormányülését a Tisza-kabinet, a Feszty-körkép előtt megtartották Magyar Péter első sajtótájékoztatóját is miniszterelnökként. Megnéztük, mennyire jelenik meg az új kormány által ígért új stílus a kormányülésen és mint kiderült, a kérdés nem csak minket foglalkoztatott: volt olyan környékbeli Tisza-szimpatizáns, aki a strandolását halasztotta el azért, hogy saját szemével láthassa az új kormányt.
Az aszályhelyzet is szerepet játszott a helyszínválasztásban.
HVG
Gyermekotthon, NER-múzeum, szálloda, pszichiátriai intézet? Kik költözzenek be a várba Orbán Viktor után?
Több mint száz alkotást vittek át a Magyar Nemzeti Galériából.
HVG
Magyar Péter miniszterelnök előzetesen jelezte Sulyok Tamás köztársasági elnöknek, hogy nem kívánatos a miniszteri kinevezések közös képein a Sándor-palotában. Ez eredményezte az alábbi képsorozatot.
HVG
A rendőrség és Pósfai Gábor leendő belügyminiszter is megemlékezett az 54 éves korában elhunyt rendőrről, aki több mint három évtizeden át dolgozott a rendvédelemben.
HVG
A Miniszterelnökséget vezető miniszterjelöltet kedden hallgatta meg az Országgyűlés Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottsága, ahol Ruff Bálint a valaha volt legnagyobb átvilágítást ígérte, és hangsúlyozta, munkája során az ország szolgálata lesz számára a prioritás. A bizottság ülése a hétfői üléseknél sokkal feszültebb hangulatban zajlott, Ruff a jelen lévő fideszes és KDNP-s politikusok mindegyikével hosszas szóváltásba keveredett.