#majom


Két hét után besárgult a nyíregyházi varik szeme
 

Két hét után besárgult a nyíregyházi varik szeme

Egy hónappal ezelőtt született meg az a három vari (ők a makik fajához tartoznak) a nyíregyházi állatkertben, amelyek ma estek át első orvosi vizsgálatukon. Érdekesség, hogy szemük az első két hétben kék volt, tizenöt naposan változott át sárgává. A varik egy hónaposan már a felnőttekhez hasonló ügyességgel mozognak, és bár még szopnak, már kóstolgatják a gyümölcsöket is.

MTI MTI





Összekapott a francia szélsőjobb az igazságügyi miniszterrel
 

Összekapott a francia szélsőjobb az igazságügyi miniszterrel

Becsületsértéssel vádolta meg Franciaország igazságügyi miniszterét a Nemzeti Front szélsőjobboldali párt, mert a politikus a párt eszméit "gyilkosnak" minősítette. Christine Taubira azután bírálta a pártot, hogy annak egyik tagja "majomszármazásúnak" ábrázolta őt.

MTI MTI

Állatvédők: kegyetlenül irtja a makákókat a madagaszkári kormány
 

Állatvédők: kegyetlenül irtja a makákókat a madagaszkári kormány

A makákók tömeges lemészárlása miatt kritizálják állatvédők a malajziai kormányt. Szerintük évente körülbelül százezer ilyen emlőst ölnek meg, és ezzel veszélyeztetik a faj túlélését. A délkelet-ázsiai ország vadállományért felelős minisztériumától úgy reagáltak, hogy ez a módszer nemzetközileg elfogadott gyakorlatnak számít a kártevő fajok növekvő populációjának kordában tartásához.

MTI MTI