Bálint gazda megjárta a koncentrációs tábort is
Tévéműsorban beszélt a Bálint gazdaként ismert Bálint Görgy arról, hogy a második világháborúban koncentrációs táborba szállították származása miatt.
Tévéműsorban beszélt a Bálint gazdaként ismert Bálint Görgy arról, hogy a második világháborúban koncentrációs táborba szállították származása miatt.
hvg.hu
Hetven éve, a német megszállás napján Magyarország valóban elvesztette addig is korlátozott szuverenitását, de a náci megszállók kifejezetten fenn akarták tartani a folytonosság látszatát. Fenyegetéssel, de rávették Horthyt, hogy legitimálja az új, németbarát kormányt, amely a közigazgatás felső és helyi szintjein is végrehajtotta a szükséges személycseréket. A németek a lelkesen együttműködő magyar hatóságok nélkül nem is tudták volna deportálni a vidéki zsidóságot.
hvg.hu
Elhunyt William Guarnere, az amerikai hadsereg legendás második világháborús különítményének, az elit alakulatnak az utolsó előtti tagja: az egykori őrmester kilencven évesen hunyt el szombaton szülővárosában, Philadelphiában.
MTA
Egy hónapig bujkált a náci vonalak mögött, aztán tüzérként állt helyt, de egészen idáig nem akarta átvenni Bíborszív hősi kitüntetést egy amerikai veterán. Most, 89 évesen megtette.
MTI
Az Egyesült Államok a második világháborús hadba lépése előtti év szintjére csökkentené hadserege létszámát a 2015-ös katonai költségvetés-tervezet szerint, amelyet Chuck Hagel védelmi miniszter ismertetett hétfőn.
MTI
A sajtóban gyakran túloznak a Don-kanyar áldozatainak számáról, valójában 130 ezerre tehető az elesett, sebesült és fogságba esett honvédek és munkaszolgálatosok száma – mondta Szabó Péter. Nem igaz, hogy a magyar katonákat gyenge felszereléssel eleve halálra szánták volna. A magyar fél nem nagyhatalmakkal akart háborúzni.
MTI
Vádat emelt szerdán a dortmundi ügyészség az egykori náci párt fegyveres alakulata, a Waffen SS egyik tagja ellen, aki a hatóságok szerint részt vett a nácik legsúlyosabb franciaországi vérengzésében, a Oradour-sur-Glane-i mészárlásban.
MTI
Egy lengyel történész újabb dokumentumra bukkant, amely szerint egy volt amerikai szemtanú vallomása az exhumáltak állapota alapján megerősíti: az egykori szovjet titkosszolgálat, az NKVD emberei, nem pedig a náci németek követték el a mészárlást a nyugat-oroszországi Katynban – írta szerdán a Rzeczpospolita című lengyel napilap.
MTI
Az 1942-es magyar razzia áldozataira emlékeztek szombaton a vajdasági Csúrogon.
MTI
Több mint 93 millió forintért (425 ezer dollárért) árvereztek el az Egyesült Államokban egy japán világháborús térképet Pearl Harbor megtámadásáról.
MTI
Megjelent a vitatott tulajdonú kulturális javak visszaadásának rendjéről szóló kormányrendelet. Ez olyan műtárgyakat érint, amelyek a második világháború után tisztázatlan körülmények között kerültek a közgyűjteményekbe.
MTI
Oroszország nem teljesítette együttműködési kötelezettségét az 1940-es katyni vérengzés kivizsgálása érdekében - mondta ki jogerősen az Emberi Jogok Európai Bírósága.
MTI
Életfogytiglani börtönre ítélt távollétében egy egykori német katonát pénteken egy olasz katonai bíróság azzal a második világháborús tömeggyilkossággal kapcsolatban, amelyet a náci Német Birodalom katonái követtek el Kefalónia görög szigetén.
MTI
A tüntetők fellépése miatt nem sikerült Olaszországban eltemetni Erich Priebkét. Róma főpolgármestere szerint az lenne a megoldás, ha a holttestet elvinnék Olaszországból, és Németországban temetnék el. A német nagykövetség szerint viszont Priebke rokonainak kell eldönteniük, hol temetik el őt.
MTI
Oroszországban és Lengyelországban megemlékeztek hétfőn a sobibóri egykori náci haláltáborban kirobbant felkelés 70. évfordulójáról. A tábor gázkamráiban 1943 végéig mintegy 250 ezer lengyelországi, hollandiai, csehszlovákiai és egyéb megszállt európai országból deportált zsidót öltek meg.
MTI
Mezőgazdasági munkálatok közben találtak rá a pámcéltőrökre és a páncélelhárító kézigránátokra Soponyán.
MTI
A Roman Polanski filmjében megörökített Wladyslaw Szpilman családja első fokon elvesztette a rágalmazási pert, de ettől még koránt sem biztos, hogy az állítás igaz. Egy könyvben nyilatkozó korabeli szemtanú állította, hogy a neves zongoraművész kápó volt a varsói gettóban.
MTI
A litván fővárosban a háború előtt a lakosság harmadát alkotta a mintegy hetvenezer főt számláló zsidó kisebbség, a város kiemelkedő zsidó kulturális központnak, "Észak Jeruzsálemének" számított. Vilniusban ma 5000 zsidó él.
MTI
Diadalmenetben vonult be a magyar honvédség a II. bécsi döntéskor visszacsatolt Észak-Erdélybe, holott a magyarlakta területet nem katonai erővel, vagy különösebb diplomáciai furfanggal, hanem a hitleri Németország és Mussolini Olaszországa "ajándékaként" szerezte vissza Magyarország. Teleki Pál miniszterelnök felismerte: a németek egyedüli célja a döntéssel Magyarország és Románia elkötelezése volt a tengelyhatalmak oldalán. A határrevízió – csakúgy, mint a húsz évvel korábbi trianoni békeszerződés – valamelyest csökkentette a kisebbségben élő népesség arányát, azonban a négy év múlva hatalomra kerülő Sztójay-kormány a magyar nyelvű és identitású zsidóság meggyilkolásában történt részvételével maga járult hozzá a magyarság arányának csökkenéséhez Észak-Erdélyben.
Zubor Zalán
Egy II. világháborúban lezuhant szovjet-orosz Iljusin Il-2-es csatarepülőgép roncsait és feltehetően pilótájának földi maradványait tárták fel a Fejér megyei Seregélyeshez közeli Pálinkaházpusztán.
MTI