Az RTL évekre megszerezte a Bajnokok Ligája teljes közvetítési jogát
Már csak az RTL-en lesznek láthatók a meccsek a 2027/2028-as szezontól.
Már csak az RTL-en lesznek láthatók a meccsek a 2027/2028-as szezontól.
HVG
A fideszes képviselő annyi tudott visszaidézni a szélsőséges szájton olvasottakból, hogy „biztos valami patrióta érzelmű írás volt”.
HVG
Orbán Viktor korábban minden médiumot beperelt, amely szemlézte az osztrák SPAR-vezér azon állítását, hogy a miniszterelnök tulajdonrészt akart kilobbizni az egyik rokonának a cégben. Az alsóbb bíróságok ugyan Orbán ellen ítéltek, a Varga Zs. András-féle Kúria azonban eddig minden esetben megváltoztatta a döntést, a testület szerint az állításokat a sajtószemlét publikáló lapoknak is bizonyítaniuk kellene. Erről az ügyről fog dönteni az EU Bírósága.
Most már viccelődve emlegeti a témát, pedig korábban még úgy reagált rá, hogy belőle hülyét csináltak az interneten, amiből persze újabb virális videó keveredett.
HVG
Móna Márk is megy a Mandinertől, ahol szerinte most a kísérletezés időszaka jön.
HVG
Azt mondta a Magyar Hangnak a Fidesz-közeli influenszer, hogy nem akar álhíreket terjeszteni, és törölte korábbi posztját.
HVG
A Fidesz médiabirodalmában több változás is lezajlott a választások óta.
HVG
A Házon kívül még utoljára odaszúrt az egykori versenytársának.
HVG
A Heti Hetesben a Tények megszűnésének témája vitát generált a szereplők között, szóba került Hajós András TV2-s zsűrizése is.
HVG
A közmédia kormánypárt általi kézi vezérléséről vallott több volt és jelenlegi közmédia-alkalmazott.
HVG
Az Index munkatársainak példátlan, szinte teljes egységben végrehajtott felállása 2020 nyarán nemcsak a magyar, hanem a nemzetközi sajtóban is jelentős visszhangot váltott ki. Egy összetartó szerkesztőség kiállt az igazáért, majd rekordidő alatt új lapot alapított, bizonyítva, hogy van élet a politikai nyomásgyakorlás után is. Földes András 80 dühös újságíró című filmje azonban ennél mélyebbre ás, azt vizsgálja, mi történik egy közösséggel a győzelem után, ha a változással járó traumák feldolgozatlanul maradnak.
Huth Gergely szerint nincs rendben, hogy a bukott miniszterelnöknek saját bevallása szerint a Vadhajtások az egyik kedvenc sajtóterméke.
HVG
Egyesek esetében regisztrációs hibára hivatkoztak, másoknak meg azt mondták, hogy csak az orosz sajtót engedik be.
HVG
A hírosztály a TV2-ben állam volt az államban – nyilatkozta Sváby a csatorna megújulási lehetőségeiről.
HVG
Az egykori rádiós műsorvezető szerint az elmúlt években teljesen összeomlott az újságírás Magyarországon, és szerinte kérdés, hogyan lehetne visszaadni a szakma becsületét.
HVG
Régóta pletykálják, hogy az egykori hírigazgató visszatérhet a közmédiához, ezt ő maga sem tagadta, de most először jelentette ki egyértelműen, hogy pályázna a pozícióra.
HVG
Tizenhat év után itt a lehetőség, hogy végre egészséges médiatere legyen Magyarországnak. Kulcskérdés, hogy a Tisza-kormány hogyan alakítja újjá a közmédiát, és még ennél is fontosabb, hogy miként alakítja a kapcsolatot a szabad média képviselőivel, akiket az elmúlt 16 évben az Orbán-rendszer agyongyötört, de a kiemelkedő ellenálló képességüknek köszönhetően végül csak nem sikerült megtörnie.
Hajós azt is hozzátette, hogy nem tartja magát kárörvendőnek, de azért kifejezte a véleményét.
HVG
A médiapiac strukturális átalakulására és a bizonytalan digitális környezetre hivatkozva Varga Zoltán tulajdonos szervezeti átalakítást jelentett be.
HVG
Csütörtöki hír, hogy a TV2 megszünteti a „hírműsorát”, ami hosszú évek óta nemcsak a kormányzati propaganda egyik zászlóshajója volt, de mémmé vált címadásokban is bővelkedett.
HVG