Elfogatóparancsot adtak ki a Házasság első látásra Szabolcsa ellen
A férfit megrontás miatt keresik.
A férfit megrontás miatt keresik.
Legalább 20 alkalommal létesített szexuális kapcsolatot egy férfi egy 12 évnél fiatalabb lánnyal. Az ügyészség vádat emelt a férfival szemben.
Jeffrey Epsteinre félig öntudatlan állapotban találtak rá cellájában. A nyakán eddig nem tisztázott eredetű sérülés nyomai voltak láthatók.
Többrendbeli kerítés, gyermekprostitúció, gyermekpornográfia, megrontás és tiltott pornográf felvétellel való visszaélés miatt tizenegy embert ítélt el nem jogerősen a Pesti Központi Kerületi Bíróság. A gyerekek nagyon nehéz anyagi körülmények közül származtak, helyzetüket éveken át kihasználta a bűnbanda.
A volt KDNP-s alpolgármester a szülei jelentették fel annak a lánynak, akinek viszonya volt a politikussal.
Körmend februárban lemondott alpolgármestere bizottsági tisztséget kapott.
Független képviselőként folytatja parlamenti munkáját Szabó Ferenc, akit azzal vádolnak, hogy viszonyt folytatott egy 16 éves tanítványával. A párt vezetése már korábban megpendítette, hogy Szabónak nem csak az alpolgármesteri címről kellene lemondania.
Nyolc év börtönre ítéltek Lengyelországban egy papot öt fiú megrontásáért.
Egy 31 éves férfi a megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy megrontott egy kislányt, és többször is szexuális kapcsolatot létesített vele.
Megrontásért két év három hónap szabadságvesztésre ítélte az Esztergomi Járásbíróság kedden a piliscsévi L. Lászlót, aki augusztusban több mint egy hétig egy 14 és egy 11 éves lánnyal, két testvérrel bujkált. A gyorsított eljárásban meghozott ítélet nem jogerős - közölte a Tatabányai Törvényszék szóvivője szerdán.
A rendőrség megrontás miatt keresi a 33 éves piliscsévi Laskai Lászlót. A Kemma.hu értesülései szerint a férfival lehet az augusztus 15-én eltűnt testvérpár, a 11 éves Szabó Angelika és a 14 éves Szabó Alexandra.
Őrizetbe vette a rendőrség azt a 44 éves férfit, aki 2003 és 2006 között rendszeresen zaklatta 11 éves nevelt lányát – értesült a HavariaPress.
Előzetes letartóztatásba helyezett a ráckevei járásbíróság egy fiatalembert, aki a gyanú szerint szigetszentmiklósi lakóházukban megrontotta kiskorú féltestvérét - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-vel.
Az IWF jelentése szerint a pedofilok legelterjedtebb technikája, hogy webáruházakban rejtik el a szexuális erőszak vagy zaklatás áldozatává vált gyermekekről készített képeket.
Megszüntette az előzetes letartóztatását a bíróság pénteken annak a dunakeszi tanárnak, akit gyerekek megrontásával vádolnak. Elrendelték a férfi házi őrizetét, 9 hónappal az őrizetbe vétele után.
Őrizetbe vették azt a sepsiszentgyörgyi tanárt, aki a gyanú szerint megrontott egy diáklányt. A rendőrség tovább nyomoz, mint kiderült, nem csak egy lánnyal lehetett szexuális kapcsolata, hanem egy tizenegyedikes diákkal is - írja a székelyhon.ro.
A münchen-freisingi főegyházmegyében a katolikus egyház illetékesei módszeresen eltüntették a megrontásra és szexuális zaklatásra utaló dokumentumokat - derül ki egy pénteken közzétett szakvéleményből.
Több hónapi hallgatás után egy német iskola vezetősége úgy döntött, hogy kárpótlást fizet azoknak a személyeknek, akiket iskolaéveik alatt tanáraik, nevelőik megrontottak, szexuálisan zaklattak.
A Miskolci Városi Bíróság megrontás, illetve 173 rendbeli tiltott pornográf felvétellel visszaélés bűntette miatt első fokon három év börtönre ítélt és három évre eltiltott a közügyektől egy korábban rendőrként dolgozó 43 éves férfit - mondta Martossy György főügyészségi osztályvezető ügyész.
A Vatikán fontolóra veszi, hogy eltörölje a megrontási bűnügyek tízéves elévülési idejét - jelentette a Kathpress hírügynökség.