szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Több hónapi hallgatás után egy német iskola vezetősége úgy döntött, hogy kárpótlást fizet azoknak a személyeknek, akiket iskolaéveik alatt tanáraik, nevelőik megrontottak, szexuálisan zaklattak.

A hesseni Heppenheimben lévő Odenwaldschule igazgatóságának szóvivője kedden bejelentette: hatszámjegyű összeget ajánlanak fel a mintegy ötven áldozatnak. A pénzt még ebben az évben kifizetik nekik. A Frankfurter Rundschau értesülése szerint mintegy százezer eurós összegről van szó, egy-egy személyre ebből körülbelül 2000 euró esne.

Az esetekre, amelyek a 60-as évek és a 90-es évek eleje között történtek, idén márciusban derült fény. Az iskola korábbi igazgatója, az időközben elhunyt Gerold Becker levélben ismerte be, hogy 17 fiú sérelmére követett el szexuális visszaélést. Elismerte bűnösségét, és bocsánatot kért a sértettektől.

Az Odenwaldschule júliusban közölte, hogy pénzalapot hoz létre az áldozatoknak fizetendő kárpótlás céljából, ám konkrét összeget akkor nem nevezett meg. A megrontási esetek hét elszenvedőjét képviselő ügyvéd kevesli a kilátásba helyezett összeget. Thorsten Kahl állítása szerint a fejenkénti 2000 euró még megbízóinak terápiás kiadásait sem fedezi.

hvg.hu Itthon

Kiskorú szexuális zaklatása - következmények nélkül

Egy édesanya azon kapta a férjét, hogy az szexuálisan zaklatja az egyik lányát, később kiderült, hogy az apa molesztálta másik lányukat is. A megindított eljárások eredménytelenek voltak, sőt, most az anyát fenyegethetik "hamis vád" miatti eljárással. Az igazságszolgáltatás jelenlegi gyakorlata - számos jogász szerint - nem szolgáltat igazságot a szexuális zaklatás elszenvedőinek, akik inkább nem is indítanak büntetőeljárást támadóik ellen.

Legalább 50 ember vesztette életét a Kongói DK-ban egy hajószerencsétlenségben

Legalább 50 ember vesztette életét a Kongói DK-ban egy hajószerencsétlenségben

Milliókat fizethetnek a biztosítatlan robogósok, e-rolleresek, de a többséget nem érdekli

Milliókat fizethetnek a biztosítatlan robogósok, e-rolleresek, de a többséget nem érdekli

Időskori prosztataprobléma: muszáj ezzel együtt élni?

Időskori prosztataprobléma: muszáj ezzel együtt élni?

Válaszolt az EKB a HVG-nek: csak tippelni tudnak, miért őket vádolja Kósa Lajos az MNB-alapítványok vizsgálatának akadályozásával

Válaszolt az EKB a HVG-nek: csak tippelni tudnak, miért őket vádolja Kósa Lajos az MNB-alapítványok vizsgálatának akadályozásával