Megszűnik a ChatGPT egy népszerű platformon, ideje mindent menteni
Kicsivel több mint egy év után végleg leáll a ChatGPT a WhatsAppban.
Kicsivel több mint egy év után végleg leáll a ChatGPT a WhatsAppban.
HVG
Nagy reményekkel indult, sosem működött igazán, és végül el is tüntetik a nyomait a Chrome böngésző nagy átalakításának.
HVG
Már csak néhány hónapig lehet nyomkodni a The Sims Mobile-t, utána végleg leáll a játék. Addig azonban több korlátozást is feloldanak a címben.
HVG
Pár év után hátat fordít az asztali operációs rendszereknek a Messenger. Mutatjuk, mivel jár ez, és hogyan mentheti a beszélgetéseit.
HVG
Utód nélkül maradhat a Galaxy S25 Edge egy friss jelentés szerint – pedig állítólag már be is fejezte annak fejlesztését a Samsung.
HVG
A Sziget Zrt. vezérigazgatója azt közölte a főpolgármesterrel, hogy a főváros és a Sziget közötti megállapodás felmondását „kénytelen” kezdeményezni.
HVG
Ha még mindig egy korábbi technológiákon alapuló Windows 10-et használ, hamarosan muszáj lesz váltania – már amennyiben tovább nyomkodná a játékait a Steamen.
HVG
21 év után kivezetik az OTPdirektet, hamarosan már csak az új digitális felületeken lehet ügyeket intézni az OTP-nél.
HVG
Felhasználók millióit hozza nehéz helyzetbe a Microsoft döntése, miszerint heteken belül véget ér a Windows 10 támogatása – véli egy amerikai fogyasztóvédelmi szervezet, mely nyílt levélben fordult a cég vezérigazgatójához.
HVG
Heteken belül kivezeti a hardverbarát Outlookot a Microsoft, de nem válik azonnal kámforrá az alkalmazás.
HVG
Összeolvad a Foxpost és a Packeta, a folyamat részeként pedig rövidesen megszűnik az előbbi mobilalkalmazása. Egy ideig nem is lesz utódja, máshol kell majd a csomagok ügyeit intézni.
Végleg megszűnik a Google korábbi, URL-rövidítős szolgáltatása, de lesz, ami mégis megmarad.
HVG
Váratlanul elengedi a Google-féle ChromeOS riválisának, a Windows 11 SE-nek a kezét a Microsoft. A felhasználók már az októberben várható nagy frissítést sem kapják meg.
HVG
Rövid időn belül a második jelszókezelő szűnik meg, a Microsoft után a Dropbox is lakatot tesz erre a szolgáltatására. Mutatjuk, mit tehet, és meddig van ideje az átállásra.
HVG
Már zajlik a jelszókezelő opció kivezetése, hamarosan végleg eltűnik a funkció a Microsoft Authenticator alkalmazásból. Beállításaitól függően lehet, hogy hamarosan az ön adatait is törli a cég – így jobb, ha legalább átnézi a dolgokat. Mutatjuk, mire figyeljen.
Részben már korábban megkezdte a Google a követés funkció kivezetését a térképes szolgáltatásában, most azonban végleg vége. Mutatjuk, mi történik, és mikor búcsúzik a funkció.
HVG
Az amerikai elnök újabb, neki nem tetsző véleményeket megfogalmazó televíziós személyeket vett célba.
hvg.hu
Megváltoztak a fogyasztói szokások, már nincs igény a minden kategóriát magában foglaló Felkapott listákra – így kivezeti azokat a Google videós platformja.
HVG
Megszűnik a Hunters International nevű hackercsoport, mely kimondottan zsarolóvírus-támadásokra szakosodott. Bár az ígéret szerint ezzel a korábbi áldozatok is jól járnak, a gyakorlatban vannak kérdőjelek.
HVG
A cég általános szervezeti jogutódja az Energiaügyi Minisztérium lesz.