Imádni fogja: GIF-funkciót kap a Windows
Hamarosan már GIF-eket is létre lehet majd hozni a Windows 11 beépített képernyőrögzítő alkalmazásában, a Képmetszőben.
Lényegében lakatot tett a Google a Tenorra, mivel a cég saját szolgáltatásain kívül már senki nem használhatja a GIF-gyűjteményt. Pedig korábban ezen keresztül küldhetett gifeket a Messengerben is.
A GIF-ek az önkifejezés fontos eszközei lettek a digitális térben az elmúlt években. A piacon több nagy szolgáltató is van, amely biztosít ilyen rövid mozgóképes tartalmakat az üzenetküldők és más nagy platformok számára az API-kon keresztül – egy jelentős szereplő azonban most búcsúzik, legalábbis részben.
Mint a The Verge a Google nyomán írja, június 30-án leállt a Tenor API-ja, ami annyit jelent, hogy a különféle szolgáltatások elvesztették a hozzáférésüket a Google tulajdonában álló GIF-szolgáltató könyvtárához.
A Tenort olyan nagy platformok használták korábban, mint az X, a Discord, a Bluesky, vagy a WhatsApp, vagy régebben a Facebook Messenger.
A Tenor már egyik említett platformon sem érhető el, ugyanakkor nem is szűnik meg: a honlapja továbbra is elérhető, ahogyan a Google saját szolgáltatásaiban, például az Üzenetekben is lehet használni.
Hamarosan már GIF-eket is létre lehet majd hozni a Windows 11 beépített képernyőrögzítő alkalmazásában, a Képmetszőben.
Az érintett platformok már megkezdték az átállást: a Discord a Giphyt és a Klipyt kezdte tesztelni már januárban, míg a WhatsApp májusban már át is állt a Klipyre.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Az Otthon Start egy eleve fűtött ingatlanpiacon idézett elő masszív drágulást, pont ez okozta a végzetét is.
Hat önálló divízió jön létre.