Véres videóról ismert Iszlám Állam-tagokat foghattak el a finnek
A finn rendőrség kedden őrizetbe vett két iraki menedékkérőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy az Iszlám Állam (IÁ) tagjaiként az iraki Tikrit közelében tizenegy gyilkosságot követtek el.
A finn rendőrség kedden őrizetbe vett két iraki menedékkérőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy az Iszlám Állam (IÁ) tagjaiként az iraki Tikrit közelében tizenegy gyilkosságot követtek el.
MTI
Minden harmadik menedékkérő Szíriából érkezett az Eurostat legfrissebb adatai alapján. A harmadik negyedévben összesen 410 ezer ember esett át az első menedékkérői regisztráción, ez a legnagyobb növekedés a menekültválság kezdete óta. A menekültek fele Magyarországban és Németországban adta be kérelmét, de Magyarország frontországként számos mutatóban felülmúlta a többi EU-tagállamot.
hvg.hu
Az EB kötelezettségszegési eljárást indít Magyarország ellen a menekültügyi szabályozás miatt, ezek ugyanis gyakorlatilag lehetetlenné teszik, hogy bárki menekültstátuszt kapjon Magyarországon.
hvg.hu
A Bild szerint létezik egy vészforgatókönyv, mely szerint lezárják az ország határait és ideiglenesen megtagadják a belépést a biztonságos harmadik országból érkező menekültektől, azaz szinte mindenkitől. A lap nem jelezte, honnan vannak az értesülései, de a cél az, hogy évente legfeljebb nagyjából 400 ezer, azaz napi szinten bő ezer menedékkérő érkezzen Németországba.
MTI
Kanada 2016 márciusáig legalább 35 ezer szíriai menekültet fogad be, az első, 416 szíriai menekültet szállító katonai repülőgép csütörtökön érkezik Jordániából a torontói repülőtérre.
MTI
A német szélsőjobboldali csoportok idén már 733 támadást hajtottak végre a menekültek ellen, azonban ennél is több atrocitás történt idén december első hetéig.
MTI
MTI
hvg.hu
Menedékkérő-igazolvány bevezetéséről döntött a német kormány, ami nélkül senki nem kaphat menekültügyi ellátást és nem tarthat igényt a menekültügyi eljárás lefolytatására. A hatóságok az igazolvány száma alapján hívhatják elő az adatbázisból az információkat, de valamennyi hatóság vagy intézmény csak a rá tartozó adatokhoz férhet hozzá.
MTI
Nagy Britannia nem tud befogadni évi 300 ezer bevándorlót, és bár maga is támogatja a polgárok szabad mozgásának elvét, de David Cameron brit kormányfő szerint megoldást kell találni arra, hogy csökkenjen az a nyomás, amely a migráció következtében nehezedik a brit szociális rendszerre.
MTI
Folynak arról tárgyalások, hogy a V4-ek határőrizeti alakulatokkal részt vehetnének a macedón külső schengeni határ megfelelő kiépítésében – mondta Simicskó István honvédelmi miniszter szerdán Hódmezővásárhelyen.
MTI
A görög rendőrség elkezdte buszokkal Athénba szállítani a macedón határon rekedt több száz menekültet – közölte egy rendőrségi tisztségviselő. A Reuters hírügynökségnek egy szemtanú is megerősítette ezt.
MTI
Csehország nem zárja ki, hogy a menekültválság miatt esetleg fel kell majd újítani az ellenőrzéseket a határátkelőkön. A belügyminisztérium elemezte az osztrák határon kialakult helyzetet, és megteszi ugyanezt a szlovák, valamint a lengyel határszakasz vonatkozásában is – mondta Milan Chovanec cseh belügyminiszter szerdára virradóra a cseh nemzetbiztonsági tanács ülése után Prágában.
MTI
Magyar felvételek is bekerültek az AP hírügynökség év végi fotóválogatásába, amelyben a 2015-ben a közösségi médiában legtöbbször posztolt, megosztott vagy lájkolt képek kaptak helyet.
hvg.hu
A menekülőknek ma már nem csak a víz és az étel jelenti az alapvető szükségletet, hanem az áram és a wifi is. Ugyanolyan okostelefon-függők lettek, mint mi, csak egészen más okból.
hvg.hu
Iráni divattervezőnő költözött be pár napra Jónás Verához – Megjelent a Velkám Májgrentsz! videósorozat utolsó része.
hvg.hu
Németországban elérte az egymilliót az idén érkezett menedékkérők száma.
MTI
Hat afgán menekült gyermek, köztük egy hat hónapos csecsemő holttestét emelték ki a tengerből a törökök kedden az Égei-tenger keleti partjainál, miután az őket szállító gumicsónak elsüllyedt a Görögországba tartó úton - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség. Minden újraélesztési kísérlet sikertelennek bizonyult.
MTI
Jannisz Muzalasz görög bevándorlási miniszter jobban tenné, ha nem összevissza beszélne, hanem példát venne Magyarországról – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden reagálva kollégája nyilatkozataira.
MTI
Több más észak-európai országhoz hasonlóan Finnország is szigorítja a menekültekkel kapcsolatos politikáját. Ezentúl nem kaphatnak például átmeneti tartózkodási engedélyt egyes dél- és kelet-afganisztáni tartományokból érkezők. A tervek szerint hat menekültközpontot bezárnak vagy korlátozzák a működésüket, miközben két új kitoloncolási központot hoznak létre – derült ki a finn védelmi miniszter keddi tájékoztatásából.
MTI
Szlovénia nem ellenzi, hogy az osztrák hatóságok kerítést emelnek a szlovén-osztrák határon. A külügyminisztérium szerint csak ideiglenes megoldásról van szó, és az osztrákok korábban egyeztettek erről Szlovéniával.
MTI
Az Európai Parlament elnöke szerint egyes országok kivonják magukat a felelősség alól, és csak akkor sürgetik a szolidaritást, amikor a saját érdekeikről van szó. Nem biztos benne, hogy a mostani felépítésű EU túléli a következő tíz évet, de úgy gondolja, az alternatíva a "nacionalizmus Európája", amelynek kialakulása pusztító hatással járna.
MTI