#menekültek

Internetes hirdetésben kerestek sofőröket a csempészek

A szervezett embercsempész csoportok mellett "egyéni vállakozókat" is elfogott a rendőrség a napokban. Egy csoport internetes hirdetésben keresett sofőröket a menekültek csempészéséhez, egy békéscsabai férfi meg rokonának adta kölcsön a rá bízott kisteherautót, vesztére.


"Nem szabad magára hagyni Magyarországot"

Ezt gondolja Stephan Mayer, a német Bundestag konzervatív (CDU/CSU) frakciójának belügyi kérdésekért felelős vezető szakpolitikusa, aki egy interjúban azt mondta: Görögország és Olaszország mellett Magyarországon is létre kéne hozni úgynevezett hot spotokat, ahol le lehet folytatni a menekültügyi eljárásokat.


Előállították a leendő tranzitzónát blokád alá vonó jobbikosokat

A Jobbik megoldása a kialakult helyzetre: a nemzetközi és hazai vonatközlekedés magyar utazóközönséget nem sértő átszervezésével párhuzamosan a hermetikusan lezárt Keleti pályaudvart korridorként használva kell működtetni annak érdekében, hogy a jelenleg illegálisan Magyarországon tartózkodó bevándorlók mihamarabb és az ország számára a lehető legkisebb terheléssel elhagyhassák az országot.




Menekültek ezrei lepik el Athént

Miközben az európai politikai hangulat fokozódik, az elkeseredett és reménykedő migránsok egyre növekvő tömegben érkeznek Görögországba. Csak a mai napon 4000-en érkeznek a kontinensre Leszbosz szigetéről abban bízva, hogy onnan már könnyebb úton juthatnak el Németországba vagy Angliába - útjuk Magyarországon keresztül vezet.



Államtitkár: Nem zárkózunk el automatikusan valamennyi menekült befogadásától

Az Emmi nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára szerint nyilvánvalóan Angela Merkel német kancellár sem úgy gondolta azt, ami a hétvégén még úgy hangzott, hogy minden szíriai állampolgárt befogadnak Németországban. A menekültek viszont ezt szó szerint értették, a magyar rendőrség pedig úgy értelmezte a helyzetet, hogy a menekültek felszállhatnak a vonatokra.


Ponta: a határok lezárása képtelenség

Románia nem "ül ölbe tett kézzel", határőrizetét megerősítette, de a határok lezárása képtelenség - jelentette ki Victor Ponta kormányfő a román diplomácia éves értekezletén az Európát elözönlő bevándorlókra utalva.



Épül az új tábor Röszkénél

Új rendőrségi gyűjtőpontot építenek a határváros közelében - közölte a Belügyminisztérium, miután az MTI rákérdezett, min dolgoznak a munkások és az elítéltek. Nagy területen fúrnak le horganyzott acél oszlopokat.


Családi dráma volt a Kökin - kórházba vittek egy szoptatós anyát

Egy menekült apa őrjöngeni kezdett a Kőbánya-Kispest vasútállomáson, amikor feleségét és legkisebbik gyermekét el akarták vinni a mentők. A szoptatós asszonyt végül sikerült kiemelni a tömegből, az apát pedig három másik gyermekével együtt megnyugtatták, hogy nem veszítik szem elől őket.



Sűrű nap volt a szerda is a Keletinél

A Keleti pályaudvarnál egyre türelmetlenebb menekültekkel szemben állt sorfalat egész nap a rendőrség, majd 17 óra körül a hatóság elkezdett összeszedni migráns csoportokat, mire a menekültek elfoglalták a Thököly utat. Később a rendőrség visszaszorította őket. Közben kisebb tiltakozás zajlott a kőbánya-kispesti vasútállomáson, ahol többen megtagadták, hogy átszálljanak a debreceni vonatra. Szerdai események percről percre.


Kevesebb menekült érkezik Magyarországra

Míg a Keletiben forró volt a hangulat, Röszke környékén szinte üresjáratot tapasztalt a Magyar Idők tudósítója kedden. Délelőtt szinte kiürült a regisztrációs állomás, a sátortábor üresen állt, a matracokon sem hevert senki. A rendőrség adatai szerint tegnap 2000 migráns érkezett Magyarországra.





Menekültválság: drámai órákat éltek át a Csalagútban vonatozók

Hat Eurostar szuperexpresszt érintett, hogy kedd éjjel menekültek állták el a vonatok utját a Csatorna-alagútban. Az egyik Londonba tartó vonat csaknem négy órán át vesztegelt az alagút közelében a sötétben, egy ízben azt mondták az utasoknak, hogy legyenek csendben, figyeljék az olyan zajokat, amelyek arra utalnak, hogy emberek másznak fel a vagonok tetejére. A vonat felett körözve egy helikopter pásztázta reflektorfénnyel a környéket.