A II. világháború óta tavaly volt a legtöbb menekült a világon
Az ENSZ jelentése szerint tavaly a II. világháború óta először lépte át az 50 milliót a különböző konfliktusok elől menekülő emberek száma világszerte, felük gyerek volt.
Az ENSZ jelentése szerint tavaly a II. világháború óta először lépte át az 50 milliót a különböző konfliktusok elől menekülő emberek száma világszerte, felük gyerek volt.
Az egy évvel korábbi időszakhoz képest csaknem húszezer fővel, 135 700-ra emelkedett az Európai Unió tagállamai által befogadott menekültek száma 2013-ban - közölte csütörtökön az Eurostat, az EU statisztikai hivatala.
Raklapok és deszkák között, egy dobozban szorongott három migráns egy kisteherautóban, ki tudja, mióta. Az embercsempészek Nagylaknál próbálták behozni őket.
Több mint ezer menekültet részesített segítségben a Líbia és Szicília közötti tengeri szakaszon szombatra virradóra az olasz parti őrség.
Lehozta a Repubblica.it azt a felvételt, amit a tavalyi, Lampedusa melletti hajószerencsétlenség helyszínén vettek föl a búvárok. Október 3-án elsüllyedt egy afrikai menekültekkel túlzsúfolt hajó az Olaszországhoz tartozó Lampedusa szigeténél. 366-an meghaltak, 20-an eltűntek, 155-en megmenkültek. A halottak között 41 gyermek volt. Minden utazó 3-3 ezer dollárt fizetett az embercsempészeknek. A megrázó felvételen látszanak a süllyedő hajó fogságába esett áldozatok, bár a közeli képeken kikockázták őket.
A növekvő polgárháborús veszély elől Izraelbe menekül vasárnap tizenkilenc ukrajnai zsidó - közölte a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál vasárnap.
Több mint 60 ezer ember menekült el a rivális dzsihádista csoportok heves harcai elől az utóbbi napokban Deir ez-Zór kelet-szíriai tartomány városaiból - jelentette szombaton este az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű szervezet.
Több mint négyezer menekültet sikerült kimentenie a tengerből az olasz haditengerészetnek az elmúlt négy napban. Csaknem az elmúlt 24 órában körülbelül ezren érkeztek az ország partjaihoz.
Helikopterről szúrták ki az afgán csoportot, amelynek egy hétéves kislány is a tagja volt. A határrendészek igazoltatták a határsértőket.
Vízbe fulladt legalább 42 afrikai menekült vasárnap Jemen partjainál, miután hajójuk felborult az Ádeni-öbölben, a hajó utasai közül mintegy 30-at sikerült kimenteni - közölte a jemeni védelmi minisztérium.
Ukrajnából érkezők egyre gyakrabban kérnek menedéket Oroszországban – közölte hétfőn az orosz Szövetségi Migrációs Szolgálat vezetője. A tisztségviselővel interjút készítő Interfax orosz hírügynökség egy másik jelentése szerint csak február második felében 143 ezren fordultak menedékkérelemmel az orosz hatóságokhoz.
A szokatlanul heves melillali támadásban 13-an a rendfenntartó szervek emberei közül is megsérültek. Az észak-afrikai országban fekvő két spanyol enklávé, Ceuta és Melilla mentén húzódik az Afrika és az EU közötti egyetlen szárazföldi határ.
Hónapokkal ezelőtt megkezdődött a távozást "önszántukból" vállalók Ugandába szállítása, akik cserébe jövő hónap végéig az eddigi ezerötszáz dollár helyett háromezer-ötszáz egyszeri segélyt kapnak.
A thaiföldi kormány 1300 menekültet toloncolt vissza Mianmarba. A jogvédőknek ez nem tetszett, mert a kiutasított emberek a szomszédos országban üldözött, muszlim vallású rohingja kisebbséghez tartoznak – jelentette csütörtökön a Bangkok Post című, angol nyelvű thai újság.
Tengerbe fulladt kilenc afrikai menekült Marokkó és a Spanyolországhoz tartozó Ceuta enklávé között, miközben egy körülbelül kétszáz fős csoport át akart jutni a szögesdrótokkal védett partszakaszra - közölte péntekre virradó éjjel a spanyol kormány ceutai képviselője.
Marokkóban több száz, menekülttáborokban élő fekete-afrikai várja a megfelelő alkalmat arra, hogy az unió területére léphessen. Közülük 250-en megrohamozták Melilla biztonsági kerítését, sokan be is jutottak.
A menekültek száma ezen a héten lépte át a négyszázezret, ami ugyancsak nagyon nyugtalanítja Ban Ki Munt, és aggasztják azok a nehézségek is, amelyekkel a segélymunkások szembesülnek dél-szudáni missziójuk során - mondta egy ENSZ-szóvivő.
Súlyos emberi jogi aggályokat vetnek fel azok a jelentések, amelyek szerint Görögország állítólag tömegével fordítja vissza és toloncolja ki a határára érkező bevándorlókat, illetve a parti őrség és a határrendészet tagjai rosszul bánnak a bevándorlókkal – közölte kedden Nils Muiznieks, az Európa Tanács emberi jogi biztosa.
Túlterhelés miatt elsüllyedt egy menekülteket szállító hajó a polgárháború sújtotta Dél-Szudánban hétfőn, a katasztrófában több mint kétszáz civil vesztette életét - jelentette be kedden a hadsereg.
Meghökkentő hatása van annak, amikor egy interaktív térképen valósággal életre kelnek az amúgy száraz számok.