#mentőöv

IHT: a válság Európa politikai egységét fenyegeti
 

IHT: a válság Európa politikai egységét fenyegeti

A magyar javaslat elutasítása az Európai unió állam- és kormányfőinek Brüsszelben tartott rendkívüli csúcstalálkozóján a kelet-európai szolidaritási alap létrehozására a bizonyítéka annak, hogy a gazdasági válság inkább a nacionalizmust erősíti, mintsem konszenzust teremt Európában - írja az International Herald Tribune (IHT) című napilap. A Le Figaro szerkesztőségi cikkében ezzel szemben úgy véli, hogy a cseh EU-elnökség jól tette, hogy az egység nevében ellenállt a magyar kérésnek.

MTI MTI

Andor László: „Az európai civilizáció jövője a tét”
 

Andor László: „Az európai civilizáció jövője a tét”

Brüsszelben elvetették a kelet-közép-európai régió 180 milliárd eurós pénzügyi mentőcsomagra vonatkozó javaslatát, mondván, az unió egyenként támogatja a nehéz helyzetbe került tagállamokat. Ugyanilyen sorsra jutott a gyorsított euróbevezetés javaslata is. Maradt tehát egyelőre az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) által pénteken bejelentett 24,5 milliárd eurós segítség Kelet-Európának, amelynek instabilitása komoly fenyegetést jelent az euróövezetre nézve is. Mire lehet elég ez a pénzügyi mentőöv? Andor Lászlóval, az EBRD igazgatóságának tagjával beszélgettünk.

hvg.hu hvg.hu