Koronavírusos a nizzai merénylő
A támadó pozitív tesztje miatt azokat a rendőröket és mentőket is vizsgálják, akik ártalmatlanították őt.
A támadó pozitív tesztje miatt azokat a rendőröket és mentőket is vizsgálják, akik ártalmatlanították őt.
Két napja egy nizzai templomnál történt terrortámadás, nem tudni, van-e köze a két esetnek egymáshoz. Macron elnök az al Dzsazírának nyilatkozva utasította el az erőszakot.
Az elkövetőt lelőtte a rendőrség, a környezetéből többeket őrizetbe vettek. A tanár azért ölhették meg, mert megmutatta diákjainak a Charlie Hebdóban megjelent Mohamed-karikatúrákat.
Egy Oroszországban terroristaként nyilvántartott, grúz állampolgárságú férfit tavaly nyáron lőtt le egy orosz, aki a Szövetségi Biztonsági Szolgálattól (FSZB) kaphatott kiképzést.
Legalább ketten sérültek meg, az elkövetőt elfogták. Nem tudni, terrorizmus-e.
Miközben a világlapok 1940 őszétől bőszen találgatták, ki állhat Trockij „magányos” gyilkosa mögött, a mindinkább kézivezérelt magyar sajtó még az összeesküvés gondolatát is elvetette, nehogy megorroljon az ideiglenes „szövetséges” szovjet diktátor, Sztálin.
A stockholmi ügyészség szerint a "Skandia Man” néven ismertté vált, 2000-ben öngyilkosságot elkövetett Stig Engström lőtte agyon több mint három évtizeddel ezelőtt a népszerű szociáldemokrata kormányfőt, Olof Palmét. A merénylő azért vett pisztolyt a kezébe, mert nem értett egyet a miniszterelnök politikájával. A bizonyítékok közvetettek, a gyilkos fegyvert továbbra sem találják.
A beszámoló szerint hat álarcos fegyveres robbanóanyagot telepített a vezeték alá. A detonációt hatalmas lángnyelvek kísérték.
Donald Trump a legdurvábbat választotta a neki felkínált opciók közül, amikor kilövési parancsot adott Szulejmáni iráni tábornok ellen. Teherán már meg is tette az első válaszcsapást, de úgy tűnik, nem akarnak háborút. A konfliktusnak az Iszlám Állam örülhet.
Az áldozatok zöme egyetemista.
1963 novemberében végzetes fejlövés érte John Fitzgerald Kennedyt, az USA 35. elnökét. A szakemberek nemrég elkészítették a kilőtt puskagolyók részletes, digitális mását.
A dán rendőrség országszerte tartott razziákat.
Csaknem négy évtizede nem látott véres terrortámadás rázta meg az osztrák fővárost. Szakértők szerint a bécsi merénylet a franciaországi mészárlásokkal együtt sem feltétlenül jelenti azt, hogy terrorhullámmal van dolgunk, bár a végső mérleg megvonására azért illik pár hetet várni.
Joe Biden is megszólalt az osztrák fővárosban történt merénylettel kapcsolatban.
Az osztrák belügyminiszter szerint a támadók egyike, akit a hatóságok lelőttek, az Iszlám Állam szimpatizánsa volt. A terrortámadásnak már négy civil áldozata van a kedd reggeli hírek szerint.
A tanulók mutathatták meg a támadónak a tanárt. Rajtuk kívül előállítottak még egy embert, akit korábban már elítéltek terrorizmussal kapcsolatos cselekmény miatt.
Több mint 850 ember halt meg 1994 szeptemberének végén, amikor Észtország és Svédország között rövid idő alatt elsüllyedt az Estonia nevű észt komphajó. A viharos időben bekövetkezett tragédia okát a mai napig nem állapították meg pontosan, s a roncsról készült videófelvételek alapján most egy új, logikusnak tűnő magyarázat is született.
Korábban tagadta a vádakat az ausztrál férfi, aki 51 emberrel végzett tavaly Új-Zélandon.
Legkevesebb tíz embert agyonlőtt, és többeket megsebesített egy katona szombaton Thaiföld északkeleti részén, Nahon Racsaszima városban - jelentette a rendőrség és a helyi média. A lövöldöző még szabadlábon van. Az incidensről több videó is készült
Egy Kijev megyei képviselő autójára nyitottak tüzet ismeretlen fegyveresek vasárnap este az ukrán főváros központjában, a képviselő hároméves kisfiának halálát okozva - mondta el egy rendőrségi forrás, miközben a hivatalos források még nem árultak részleteket a támadásról.