Influenzás lett Orbán Viktor, rövid volt a kormányülés
Mindössze egyórás volt a csütörtöki kormányülés, többi napirendi pont tárgyalását el kellett halasztani Orbán Viktor betegsége miatt. A kormányfő influenzás – írja a Népszabadság.
Mindössze egyórás volt a csütörtöki kormányülés, többi napirendi pont tárgyalását el kellett halasztani Orbán Viktor betegsége miatt. A kormányfő influenzás – írja a Népszabadság.
hvg.hu
A miniszterelnök unatkozik, de közben persze kormányozza a Földet, parancsol a világnak, és az a dolga, hogy a szegényeknek pénzt és lakást adjon, valamint, hogy megszüntesse azt, hogy legyen valami. Akkora magas, mint egy felnőtt, és fekete ruhája van, az arca olyan, mint az embereké, és úgy hívják, hogy Orbán Viktor. Gyerekszáj.
hvg.hu
A kormány 150 millió forintot fordít a Magyarországon 1848–1947 között hivatalban lévő miniszterelnökök sírjainak felújítására. A síremlékek között így felújíthatják az első zsidótörvényt elfogadó Imrédy Béla és a tekintélyelvű Gömbös Gyula sírhelyét is. Az Együtt meglehet, lyukra futott a tiltakozással, mikor Szálasi sírhelyének felújítását is számon kérte a kormányon.
hvg.hu
A rendőrségnél a Fidesz-tag Tényi István tett bejelentést a Demokratikus Ellenállás sajátos akciója miatt, mert meghirdették Göncz Árpád egykori államfő újratemetését. A rendőrség ugyan tájékoztatta Tényit, hogy nem tudnak foglalkozni az esettel, de kapitálisat hibáztak.
hvg.hu
Ismét tojással dobálták meg ellenzéki aktivisták Isa Mustafa koszovói kormányfőt kedden, a koszovói-szerb határ közelében fekvő Podujevo településen. Az akciót magára vállaló Önrendelkezés (Vetevendosje) nevű párt keddi közleményében azzal indokolta ezt, hogy a miniszterelnök a szerb kisebbség mellett áll ki. A rendőrség két aktivistát elfogott.
MTI
MTI
hvg.hu
Ellenzéki képviselők tojással dobálták meg a koszovói miniszterelnököt a pristinai parlament keddi ülésén – jelentette honlapján a Koha Ditore című koszovói napilap.
hvg.hu
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint Rogán Antal tudására, felkészültségére a miniszterelnöknek szüksége van. A döntéssel egyetért, és maximálisan támogatja a miniszterelnököt, aki meg tudja teremteni azokat a munkafeltételeket, amely számára és Rogán Antal számára is ideális a munkavégzéshez.
MTI
Valószínűleg női miniszterelnöke lesz Görögországnak. Az értesülés az athéni államfői hivatalból szivárgott ki szerdán.
MTI
Lemond Líbiában a nemzetközi közösség által elismert kormány vezetője – ezt maga Abdalláh asz-Száni jelentette be kedd éjjel egy tévéinterjúban.
MTI
A július 21-i kormányülésen értékeli minisztereinek munkáját Orbán Viktor – ezt mondta a Népszabadságnak az emberi erőforrások minisztere. Balog Zoltán tárcája eddigi teljesítményével elégedett, és biztos benne, hogy az államtitkárai a helyükön maradhatnak.
hvg.hu
Borisz Jelcin idején volt kormányfő Oroszországban Jevegynij Primakov. A 85 évesen elhunyt politikust Putyin is méltatta.
MTI
Benyújtotta lemondását Chiril Gaburici moldovai miniszterelnök, aki ellen eljárás zajlik hamisnak bizonyult érettségi bizonyítványa miatt.
MTI
A kormány szerdán hallgatja meg a belügyminisztert a déli határon bevezethető lehetséges szigorításokról, benne a teljes fizikai határzár lehetőségével is – ezt mondta a miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Orbán Viktor szerint a magyar és a szerb kormány július elején egyeztet az ügyben.
hvg.hu
Alig három hónap telt el Orbán Viktor február 27-i évértékelő beszéde óta, máris újabbal állt elő pénteken: az elmúlt öt év kormányzati munkáját értékelte a Budai Várban, a Budapesti Történeti Múzeumban, egy konferencián. Dicsérte az utat, amit megtettek 2010 óta, kiemelte mindazt, amit sikernek tart, elismert néhány hibát is, majd hitett tett a menekültpolitikája és a nemzeti konzultációk rendszere mellett. Orbán kijelentette: ellenáll mindenkinek, aki az EU és a NATO elhagyásáról beszél, mert ez a magyarok családja. Ami a jövőt illeti, egyfelől a polgári berendezkedés megvalósítását mondta célnak, azt, hogy "Magyarország legyen magyar ország", majd közölte, a kormányzás első öt évének kulcsszava az erő volt, mostantól azonban jön a figyelés, odafigyelés korszaka.
hvg.hu
Orbán Viktor szerint a gazdasági növekedésnek köszönhetően olyan költségvetést készíthetnek 2016-ra, amellyel mindenki léphet majd egyet előre, bár továbbra sem lesz kolbászból a kerítés. Elvonni sehonnan sem akarnak, és a tervezett adócsökkentéseknek köszönhetően minden dolgozó bére emelkedhet majd, az állami és a magánszférában egyaránt – ígérte. A miniszterelnök a Kossuth rádió 180 perc című műsorában péntek reggel arról is beszélt, hogy egyelőre a sertéshús áfáját akarják csökkenteni, a baromfiét legfeljebb csak jövőre. Az interjúban elhangzott még, hogy a napokban megkezdődik a bevándorlókkal kapcsolatos nemzeti konzultáció kérdéseinek postázása.
hvg.hu
Orbán Viktor szerint a segélyezés közmunkára cserélésével véget ért itthon a szocializmus, és három másik reformmal együtt igazi áttörést sikerült elérniük ezzel. A miniszterelnök a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara pénteki gazdaságpolitikai fórumán arról is beszélt a Budapest Kongresszusi Központban, hogy nem tartják lehetetlennek a teljes foglalkoztatás elérését 2018-ra. Orbán a mostaninál jóval kevesebb embert kötelezne adóbevallás készítésére, ehhez pedig szerinte nem lelkizni, hanem cselekedni kell az adóeljárások közelgő átalakításánál.
hvg.hu
A miniszterelnök szerint a német-magyar kétoldalú együttműködésben nincs problémás terület, és nem számít arra, hogy a Magyarországra érkező német kancellár kritizálja majd a kormányt, mert „a diplomácia értelme nem az, hogy kioktassuk egymást”. Orbán Viktor erről a Kossuth rádió 180 perc című műsorában beszélt péntek reggel. A kormányfő úgy látja, hogy a német érdekeltségű üzletemberek sem kritizálják a kormányt, hanem a pénzüket védik. Ugyanakkor minden területen megállapodásra törekszenek, ahol tudnak – tette hozzá. Az interjúban a reklámadó részleteiről nem volt szó.
hvg.hu
Megbízta kormányalakítással hétfőn Ewa Kopaczot, a szejm elnökét Bronislaw Komorowski lengyel államfő. A kormányszóvivő megerősítette, hogy Radoslaw Sikorski külügyminiszter nem kap posztot az új kabinetben, várhatóan Kopacz megüresedett székét foglalja majd el.
MTI
A távozó miniszterelnök helyére az eddigi munkaügyi minisztert, Ana Jarát nevezték ki Peruban.
MTI
Lemondott posztjáról a mindössze hat napja kinevezett dél-koreai miniszterelnök a vele szemben felhozott visszaélési vádak miatt – jelentette szerdán az YTN szöuli tévécsatorna.
MTI