A megszállási emlékmű is szerepel a Miniszterelnökség közbeszerzési tervében
Mintegy ötven közbeszerzést tervez idén a Miniszterelnökség.
Mintegy ötven közbeszerzést tervez idén a Miniszterelnökség.
MTI
A Miniszterelnökségtől a Belügyminisztériumhoz kerülhet a polgári hírszerzés az új Orbán-kormányban – írja a Népszabadság keddi száma.
hvg.hu
Új típusú, a politikai kormányzás szempontjából központi szerepet betöltő Miniszterelnökség vezetésével foglalkozna Lázár János, a Fidesz alelnöke, aki erről a Makói Híradó portálnak beszélt. Azt mondta, a hatalom gyakorlása, technikája nem motiválja, de "tartalomszolgáltatóként" szívesen részt vesz a kormány munkájában.
MTI
A Miniszterelnökséget vezető államtitkár levelet írt a norvég kormány fejlesztésért felelős tagjának. Szerinte belpolitikai beavatkozásnak tekinthető, hogy egy LMP-hez kötődő alapítványon keresztül fizetik ki a civil társadalom fejlesztésére szánt pénzeket. Helyettük inkább a magyar kormánnyal kéne konzultálnia a norvég alapnak és közintézményeken keresztül áttolni a pénzt – javasolta Lázár.
hvg.hu
Az MSZP szerint a Miniszterelnökség pénteken és szombaton megsértette a választási eljárásról szóló törvényt azzal, hogy a kormány hivatalos honlapján beszámolt Orbán Viktor kormányfő Fidesz-elnökként tett kampánybeszédeiről.
MTI
Már vannak fotók Orbán Viktor Facebook-oldalán a reggeli szavazásról. A Miniszterelnökség a Magyar Nemzettől kért fényképet, miután az MTI-t nem hagyták fotózni.
hvg.hu
A Csányi Sándor OTP elnök-vezérigazgató mezőgazdasági vállalkozásait összefogó Bonafarm Bábolna Takarmány Kft. is felkerült a Miniszterelnökségnek az offshore hétterű cégekről készített listájára, akiktől visszakérnék az uniós támogatást.
hvg.hu
Sem a Miniszterelnökség, sem a BKK, sem a Fővárosi Önkormányzat nem mondta meg, kértek-e engedélyt Orbánék vagy mások a Demszky-karók kiszedésére Orbán Viktor fodrásza előtt.
hvg.hu
Több vállalkozás jelezte, hogy nem létező regisztrációs díjat követelt tőlük a pályázatírójuk. A Miniszterelnökség helyettes államtitkára nem tudja még, kik a csalók, de szerinte egy helyre futnak össze a szálak. Feljelentést is tesznek ismeretlen tettes ellen.
MTI
MTI
hvg.hu
A David Gerincklinika Zrt. azért perel, mert úgy véli, hogy jogellenesen veszített el egy pályázatot, és emiatt elesett egymilliárd forint vissza nem térítendő támogatástól.
MTI
Az IMG, amely egyedül pályázott a megbízásért, a Miniszterelnökség médiavásárlásait intézi nettó 700 millió forintért. Tavaly is ők nyertek tendert hasonló összegben a Miniszterelnökségnél, idén pedig 6 milliárdért szervezték a Magyar Nemzeti Bank reklámkampányát.
hvg.hu
A kormány felmentette Lázár Jánost a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget vezető kormánybiztosi posztról, mivel megszűnt a hivatal.
hvg.hu
Szándéknyilatkozatot ír alá a Miniszterelnökség és a Heineken Hungária Zrt. csütörtökön.
MTI
Jogász gyakornokokat keres a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, a pályázatokról ő maga dönt majd – olvasható a kormany.hu-n.
hvg.hu
Bár korábban azt állította, nem vadászik együtt az országos elittel, egy Facebookra kitett képsorozat szerint decemberben Lázár János gróffal, főherceggel bulizott, aminek 913 fácán látta a kárát.
hvg.hu
A Miniszterelnökség cégénél dolgozik felelős beosztásban, projektvezetőként az állami földpályázatok egyik nyertese – írja a Blikk. A fiatal nő családja korábban trafikot is nyert.
hvg.hu
A Miniszterelnökség saját halottjának tekinti Zumbok Ferencet, aki a Várnegyed és a fertődi kastély felújításáért felelt. Hosszú betegség után, 68 évesen hunyt el.
MTI-OS
"Nyilvánvaló politikai célzattal, névtelen köztisztviselők mögé bújva próbál nem létező feszültséget gerjeszteni a Miniszterelnökségen dolgozók munkarendjével kapcsolatban" a Népszava - reagált a Miniszterelnökség a lap egyik pénteki cikkére, amely szerint Lázár János hivatalában kötelezővé tették, hogy a dolgozók naponta 10 órát dolgozzanak. A hivatalnál a cikk miatt azonnali hatállyal lemondták a Népszava-előfizetést.
hvg.hu
Közzétette megbízási, vállalkozási és támogatási szerződéseinek listáját a Miniszterelnökség. A kormányzati honlapon csaknem 250 megállapodás adatai olvashatók, a legértékesebb megbízások kommunikációs és rendezvényszerzői feladatokról szólnak.
MTI
Korrupt pályázatírókról beszélt Csepreghy Nándor fejlesztéspolitikai helyettes államtitkár az uniós források elosztásával kapcsolatban, ami az iparágban meglehetősen kiverte a biztosítékot. Még akkor is, ha a kiszólás csak egy bizonyos csoportnak szólhatott.
Nagy Gergő