Újabb miniszterelnököt fosztott meg hivatalától a thai alkotmánybíróság
Szretta Tavizin közel egy évig vezette az országot.
Szretta Tavizin közel egy évig vezette az országot.
Július 19-én, Dakkában, egy kormányellenes tüntetés alatt a karhatalom lerohant egy élelmiszerboltot, és az akció közben a bolt tulajdonosa is életét vesztette.
Tim Walz Putyinnal emlegette egy lapon a magyar miniszterelnököt.
Vazed Haszina 15 éven át állt Banglades élén, az egyre autokratikusabbá váló hatalmát végül a korábban sokat bírált kvótarendszer visszaállítása miatt kirobbant tüntetések döntötték meg.
Miközben Európa keleti felén százezerszám ölik egymást az emberek, a nyugati felén százezerszámra engednek be idegen kultúrákból embereke – mondta Orbán Viktor a tusnádfürdői beszédében a Bálványosi Szabadegyetemen, ahol arról beszélt, hogy Európa lényegében behódol az Egyesült Államoknak, miután összeomlott az eddigi Párizs-Berlin hatalmi tengely. A következő időszakban Ázsia lesz a fejlődés új központja, de már majdnem kész a “magyar nagystratégia”.
Gabriel Attal a köztársasági szokásjognak megfelelően felajánlotta a lemondását, de Emmanuel Macron azt kérte tőle, hogy egyelőre maradjon hivatalában, utalva arra, hogy kevesebb mint három hét múlva kezdődnek az olimpiai játékok Párizsban.
A miniszterelnök az M1-nek adott interjújában kijelentette: mindenki tudta, hogy háború vagy béke kérdése volt a választás, ezért is jöttek el ennyien.
Dick Schoof korábban a hírszerző szolgálatot, a terrorelhárító ügynökséget és a nemzeti bevándorlási hivatalt is vezette.
Ha péntek reggel, akkor miniszterelnöki interjú a Kossuth rádióban.
Orbán Viktor mély tisztelettel köszönte meg, hogy Hszi Csin-ping kínai elnök díszvendégként hívta meg Magyarországot a hsziameni kereskedelmi vásárra. Megnéztük, mi is ez.
A miniszterelnök szokásos rádióinterjúját adta a Kossuth adón, három héttel a júniusi EP-s és önkormányzati választások előtt és két nappal a Robert Fico szlovák kormányfő elleni merénylet után. A kettőt össze is kötötte, és beszállt az álhírterjesztésbe, mondván: “nem indokolatlanok azok a kombinációk, amelyek összehozzák a merényletet a háborúval”.
A szakításhoz elsősorban az vezetett, hogy a skót kormánypárt nemrég visszavonta a Zöldekkel közösen kidolgozott hosszú távú környezetvédelmi cselekvési tervet.
Sánchez a hétvégét gondolkodással töltötte, miután a feleségét a spanyol ügyészség befolyással való üzérkedéssel és korrupcióval vádolta meg.
Mindössze néhány perces, rövid beszédet tartott szerdán a Szakma Sztár 2024 rendezvényen a miniszterelnök. Orbán szerint a kétkezi munkát a számítógép nem váltja le, az irodisták viszont retteghetnek ettől.
Török Gábor politikai elemző hívta fel rá a figyelmet, hogy Magyarországot a negyvenes években vezette a hat elemit végzett Nagy Ferenc is.
Orbán szerint az ő fegyvere a választók szavazata, azzal pedig oda suhint, ahova kell – majd hozzáteszi: „csak a béke, csak a Fidesz!”.
A vádlottak szerint ugyanakkor épp a meggyilkolt Jovenel Moise utóda, Ariel Henry szeretné politikai leszámolások szolgálatába állítani az ország igazságszolgáltatását.
Petteri Orpo szerint Putyin túl messzire ment Navalnij esetében.