Megvannak a miskolci cserbenhagyásos gázolás gyanúsítottjai
A sofőrt és utasát a rendőrök elfogták és előállították.
A sofőrt és utasát a rendőrök elfogták és előállították.
hvg.hu
Soros már Miskolcot fenyegeti, szerencsére a város első embere éber, nem hagyja, hogy a "szervezett zsoldosok" megzavarják a város békéjét. Kriza Ákos levelet ír az OSA-nak. A számozott utcákban lakó romák zaklatása továbbra sem probléma.
hvg.hu
Akár 2019 decemberére elkészülhet Miskolcon az a multifunkcionális csarnok, melyben a diósgyőri klub birkózói is helyet kapnak majd.
MTI
A toxikológus szerint a kórházba szállított gyerekeknek nem voltak súlyos tünetei.
hvg.hu
Miskolc és Bükkszentlászló között csúszott meg a havas úton a Daihatsu Cuore, a sofőr már nem tudta összeszedni az autót.
hvg.hu
Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indult eljárás abban az ügyben, amelynek során több gyermek kórházba került, miután egy miskolci gyógyszerész kúpkészítés közben valószínűleg felcserélt két hatóanyagot – közölte Janasóczki Attila, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr Főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
hvg.hu
A rendőrség segítséget kér az azonosításukhoz.
hvg.hu
Házi őrizetbe helyezte a Miskolci Járásbíróság azt a kamionsofőrt, aki három halálos áldozatot követelő balesetet okozott kedden Miskolcnál.
MTI
A 100 ezer főnél népesebb vidéki városok közül Miskolcon és Nyíregyházán lehet a legolcsóbban lakást venni, a legmagasabb árakkal Győrben és Kecskeméten szembesülhetnek a vásárlók. Új lakások mindegyik városban épülnek, de a csokot csak kevesen veszik igénybe.
hvg.hu
Személyautó ütközött össze egy teherautó vontatmányával a Miskolcot elkerülő 306-os úton kedden, a balesetben hárman meghaltak – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
MTI
A gazdák szerint az egyik miskolci parkban szétszórt idegméreggel ölik a kutyákat. Eddig négy állat esett áldozatul.
hvg.hu
A Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat egy 27 éves férfival szemben, aki az egyik egyetemi szórakozóhelyen vert meg két vendéget.
hvg.hu
A két jármű frontálisan ütközött.
MTI
A Miskolc–Hidasnémeti-vonalon pedig egy teherautó miatt késnek a vonatok.
MTI
Két miskolci városrészben alacsonyabb lehet a víznyomás, vagy esetleg vízhiány is előfordulhat.
MTI
A Sörgyári Capriccio rendezője a miskolci Cinefesten járt, és mondott pár dicsérő szót a magyar filmről és a magyar filmesekről.
hvg.hu
A tervtanácsi hozzájárulást követően a jogerős építési engedélyt is megkapta a diósgyőri vár rekonstrukciójának második és harmadik üteme. A munka a jövő évben megkezdődik és várhatóan két évig tart.
MTI
A kisfiú súlyos sérüléseket szenvedett, de jó az esély a teljes felépülésére.
hvg.hu
A szervezők bejelentése alapján kijelenthető, idén a zenés filmek uralják a miskolci fesztivált, ahol külön szekció ünnepli majd az újra fénykorát élő musical műfaját olyan népszerű filmek vetítésével, mint a Hair, a Rocky Horror Picture Show vagy a Jézus Krisztus Szupersztár. De a Beatles-, és a Placebo-rajongók is készülhetnek a CineFestre.
hvg.hu