A DK is beáll a római-parti népszavazás mögé
A párt szerint az lenne a helyes, ha a főváros III. kerületében élők dönthetnének arról, milyen nyomvonalon épüljön fel a mobilgát – közölte Gy. Németh Erzsébet egyik elnökségi tag.
A párt szerint az lenne a helyes, ha a főváros III. kerületében élők dönthetnének arról, milyen nyomvonalon épüljön fel a mobilgát – közölte Gy. Németh Erzsébet egyik elnökségi tag.
Népszavazást kezdeményeznek a III. kerületi ellenzéki önkormányzati képviselők a Római-partra tervezett gát ügyében.
Rekordáron hirdetik a Római-parti hullámtéren készülő apartmanjaikat neves nagyvállalkozók – köztük Garancsi István –, akik az építési tilalom előtt kaptak engedélyt.
Kiszámolták az Energiaklubban, hogyan védik az éghajlatot a római-parti fák. Oxigén-ezertonnák következnek!
Évtizedek óta borzolja a kedélyeket a Római-partra tervezett mobilgát ötlete, azaz a nem megoldott árvízvédelem miatt szenvedők és a partot természetességében szeretők közti konfliktus. Egy dologban azonban mindenki egyetért: a Római rehabilitációja szükséges lenne, mégis, ezzel a kérdéssel senki nem foglalkozik. De azt sem tudjuk, hogy egyáltalán meglesz-e a sokat citált mobilgát, és ha igen, mikor.
Ismét újra kezdheti a római-parti gátberuházást a fővárosi önkormányzat, mert a Közbeszerzési Döntőbizottság megsemmisítette a tervezési tender eredményét – írja a Népszabadság hétfői száma.
A Beaver Schutzsysteme AG öt ajánlattevő közül az összességében legelőnyösebb ajánlatot tette, ezzel elnyerte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság mobilgátra kiírt nyílt közbeszerzését.
A római-parti védmű végleges nyomvonalának eldöntése érdekében az Országos Vízügyi Hatósághoz (OVH) fordul a főváros - közölte Tarlós István főpolgármester hétfőn budapesti sajtótájékoztatóján.
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság nyílt közbeszerzésen keres szállítót mobilgátelemekre, nettó 591 millió forint becsült értékben - a felhívás a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
A római-parti fák kivágása közvetlenül 55 ezer embert, közvetve pedig az egész várost érinti, mégis alig érdekel valakit, mi fog történni a Dunával, ha 190 ezer köbméter földet hordanak bele. Pedig a mobilgát tervei január első hetében elkészülnek, és ha marad az eddig tapasztalt hatósági hátszél, becslések szerint már 2014-ben megindulhat a part menti terület rendezése. Biztosat senki sem tud, mert a Főpolgármesteri Hivatal teljes hírzárlatot rendelt el: jelenleg a nyilvánosság és a civilek kizárásával dől el, hogy mi lesz Budapest utolsó természetes dunai partszakaszával.
A Római-part Budapest egyik kedvelt pihenőhelye, és az utolsó természetes partszakasz a fővárosban. Az Óbuda északi részén elterülő parton a közelmúlt erőltetett ingatlanfejlesztései ellenére megmaradt néhány eredeti csónakház, a Dunakanyarba vezető kerékpárút is áthalad rajta. Több vendéglátóhely is létesült, ahol az emberek úgy ebédelhetnek, iszogathatnak és pihenhetik ki a hetet, mintha nyaralnának.Ez a Dunának egyébként árterülete (hivatalos nevén hullámtér), amelyet időről-időre elönt víz, mégis lakóépületeket húztak fel rá az elmúlt időszakban. A Főváros, a kerület és az állam - néhány, a projektben érdekelt helyi nagytőkéssel egyetemben - az épületek védelmére való hivatkozással tájidegen, inkább épített, belvárosi környezetbe való mobilgátat kíván ezen a területen felhúzni. A projekt Budapesten is példátlan természetpusztítással, 1600(!) fa kivágásával, az ártéri ökoszisztéma felszámolásával járna. A gát ellenzői szerint a part varázsa is odalenne, ha steril közparkká alakítanák az építkezés után.
Népszavazási melléküzenet jelent meg a Római-parton, ahol 1600 fa kivágása árán mobilgáttal készülnek megvédeni a hullámteret az időnként megáradó Dunától. Támogassa a GÁTAT a Római-parton, utóirat: menjen el szavazni október 2-án.
Ki volt az igazi úszóbajnok a reformkori nagyok közül? Melyik filmben volt nagy a jó kedv mindennap? És mi is az a sólya? Hány fát fognak kivágni egy abszurd és mégis megvalósuló gátépítés kedvéért? Őslakosokon is kifoghat az alábbi Római-part témájú kvíz.
A védmű tervezői a partmenti nyomvonalat javasolják, de még nincs döntés arról, hol is fog állni a mobilgát.
Tarlós István pénteken bejelentette, biztosan megépítik a római-parti mobilgátat.
Ősszel indulhat a mobilgát építése a Római-parton. A végső tereprendezési látványterveket a nyári hónapokban a fővárosi önkormányzat munkatársai kifüggesztik a római-parti sétány több pontján. Ezután lakossági fórumot is tartanak.
Döntött a főváros, 220 millióból újíthatják fel a Római-partot.
A második Orbán-kormány környezetvédelmi államtitkára egyre többet nyilatkozik és egyre vehemensebben támadja a harmadik Orbán-kormányt. Kritizálja a napelemekre kivetett termékdíjat, a Paks2 beruházást, a tervezett római-parti mobilgátat. Ám Illés Zoltán 2010 és 2014 között nemhogy nem volt ilyen vehemens, hanem olyan készségesen közreműködött az intézményi hálózat eróziójában, hogy azért a zöldek sosem fognak neki megbocsátani.
A Római-parti védmű vízjogi engedélyével összefüggő eljárás felfüggesztése jogtechnikai eszköz, az árvízvédelmi beruházás megvalósítása a Fővárosi Közgyűlés korábbi döntéseiben foglaltaknak megfelelően folyik - közölte Csók László, a Főpolgármesteri Hivatal közmű és környezetvédelmi osztályának vezetője.
A környezeti hatásvizsgálat lezárásáig felfüggesztették a Római-partra tervezett mobilgát vízjogi létesítési engedélyének kiadását célzó eljárást a Népszabadság szerint.