#Moszkva


Az oroszok rosszban sántikálnak?

Négy rakétaüteget készül eladni Oroszország Szíriának izraeli források szerint. A washingtoni külügyminisztérium és a védelmi minisztérium nem volt hajlandó kommentálni az értesülést.





Levehetik a műsorról Moszkvában Örkény drámáját

Lehet, hogy utoljára játszották a múlt vasárnap Örkény István Tóték című darabját a moszkvai Osztrovszkij színházban, amelynek új igazgatója egyelőre nem fedte fel terveit. A drámát 7 éve mutatták be először a teátrumban, és rendszeresen játszották. A közelmúltban azonban Szergej Bezrukov orosz sztárszínész személyében új igazgatót neveztek ki igazgatónak, így bizonytalanná vált a társulat, a repertoár, és benne a Tóték sorsa is - mondta Tatyjana Voronkina, az Örkény-színmű oroszra fordítója.


Gerendai Moszkvában propagálta a Szigetet

Először rendeztek Sziget fesztivál-tájékoztatót az orosz fővárosban, ráadásul az egyik alapító, Gerendai Károly népszerűsítette hétfőn a rendezvényt a Moszkvai Magyar Kulturális Központban.




Az USA tarol a startup piacon

A startup még mindig amerikai, az USA innovációs központjai nyomasztó fölényben vannak a világ többi részével szemben. Az első tíz helyszín közül hat amerikai (és kettő kanadai), az Észak-Amerikán kívüli világot London és Tel Aviv képviseli.




Újra itt a hidegháború

Az Egyesült Államok és Oroszország viszonya ismét hűvösre fordult, miután mindkét fél kitiltott magas rangú tisztviselőket országából.



Budai Gyula messzire utazik

Moszkvába utazik kedden Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkára - közölte a tárca hétfőn a MTI-vel. A háromnapos út célja a magyar-orosz agrárkapcsolatok szorosabbá tétele, ezen belül a megújulóban lévő magyar húsipar reprezentánsainak bemutatása az orosz üzleti partnereknek.


Közös rakétavédelmi rendszert akar a NATO Moszkvával

A NATO arra számít, hogy a következő hónapokban intenzív párbeszéd indul meg Moszkvával az európai rakétavédelemről, és megkezdődhet egy közös rendszer kiépítése - jelentette ki Alexander Vershbow NATO-főtitkárhelyettes a Kommerszant című orosz napilap internetes változatán hétfőn megjelent interjúban.


Moszkva tesz a Cipruson bajba jutott befektetőire

Az orosz kormánynak nem áll szándékában kisegíteni a Cipruson kárt szenvedett orosz befektetőket - jelentette ki Igor Suvalov első miniszterelnök-helyettes egy tévéinterjúban, aláhúzva ezzel is Moszkva eltökélt szándékát a hazai tőke külföldi pénzügyi központokba menekítésének megállítására.


Párizs magyarázatot követel Moszkvától a razziákra

Franciaország magyarázatot kért szerdán Oroszország párizsi nagykövetségétől, amiért az orosz hatóságok több civil szervezet, többek között a francia kultúra és nyelv népszerűsítésével foglalkozó, a párizsi kormányszervekkel hivatalos kapcsolatban álló Alliances francaises moszkvai irodáiban házkutatást tartottak.



Német alapítványokat is zaklatnak az orosz hatóságok

Bírósági végzés nélkül tartottak házkutatást kedden a német Konrad Adenauer Alapítvány szentpétervári irodájában, az ügyészség emberei számítógépeket foglaltak le az akció során - közölte a német hírügynökséggel az alapítvány moszkvai igazgatója. A razziák miatt kedden behívatták a német külügyminisztériumba Oroszország berlini nagykövetét.